Tavaly ősszel az Ignite-on jelentettek be két speciális csipet, most pedig állítólag egy különleges, szerverekbe szánt hálózati kártyán dolgoznak. Már a megfelelő embert is megtalálták a projektre.

A The Information nyomán pillanatok alatt végigszaladt a világsajtón, hogy hálózati kártyát fejleszt a Microsoft. A mesterségesintelligencia-szerverekhez készülő hardverrel a tavaly novemberi Ingnite-on bemutatott Maia 100 szervercsipek teljesítményét szeretnék javítani. A The Information szerint a Microsoft számára az is fontos, hogy ezzel csökkenne a függősége az Nvidiától.

A lapnak név nélkül nyilatkozó informátor azt állította, hogy Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella már fel is kérte a projekt irányítására Pradeep Sindhut (a fenti képen). Az indiai-amerikai csiptervező mérnök a Juniper Networks társalapítójaként lett ismert, és jelenleg is tagja a vezetőségének. A gyártó több fontos termékének fejlesztésében játszott kulcsszerepet, sőt munkájával egykor a Sun processzorfejlesztéseire szintén jelentős hatást gyakorolt.

Nadella választása némileg kézenfekvő: a Microsoft tavaly januárban vásárolta fel Sindhu szervercsipeket fejlesztő startupját, az akkor már elég komoly nehézségekkel küzdő Fungible-t. (A hírek szerint a Microsoft mindössze 190 millió dollárt fizetett érte, miközben a 2015-ben hálózati műveletek gyorsítását segítő egységek, ún. DPU-k – data processing unit – fejlesztésére alapított startupba a befektetők már 300 milliót tettek.)

Az informátor szerint a Microsoft kártyája hasonló funkcionalitású lesz majd, mint az Nvidia GPU-ival együtt értékesített ConnectX-7. Kifejlesztésére több mint egy évet szánnak. Ha minden a terv szerint alakul, akkor az új kártya jelentősen lerövidítheti az OpenAI modelljeinek betanításához szükséges időt a Microsoft szerverein, és állítólag lényegesen olcsóbbá is teheti a folyamatot.

A Microsoft egyelőre nem kommentálta az értesülést.

Redmond sokat tett fel az MI-re

A Microsoft már tavaly a mesterséges intelligenciát helyezte fejlesztései középpontjába. Ennek azonban jelentős költségei vannak, ami mostanra a befektetőket is elbizonytalanította.

Nadellék azonban nem akarnak visszalépni, hanem intenzíven keresik a költségek lefaragásának lehetőségeit. Ennek szellemében fogott bele a cég például saját Arm-alapú szervercsipek fejlesztésébe. Az Amazon és a Google példája ugyanis már megmutatta: a hyperscale adatközpontokban érdemes a szervernél is mélyebbre menni az infrastruktúra optimalizálásában.

Az optimalizálás a Microsoft esetében azért is fontos, mert dollármilliárdokat fektetett és fektet folyamatosan az OpenAI-ba, sőt a technológia felhasználása (tudniillik hogy egyre több termékébe építi be) is komoly adatközponti kapacitásokat emészt fel. Erre volt válasz a novemberben bemutatott Maia 100, és ezt a célt szolgálná majd hálózati kártyája is.

(Fotó: Juniper Networks)

Piaci hírek

Már a befektetők is tartanak az adatközpontok pusztító mellékhatásaitól

A nagy informatikai vállalatokba befektető csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a cégekre, hogy azok átláthatóbb módon nyilatkozzanak fejlesztéseik környezeti hatásáról, illetve arról, mit tesznek a klímacélok teljesítéséért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.