Olyanok a netes kütyüink, mint egy átjáróház. Több ezer olyan eszközt találtak, amit ugyanaz a hiba tesz veszélyessé. Persze mi, felhasználók is hozzáteszük a magunkét.

Hetven gyártó négyezer eszközéből rengeteg azonos HTTPS tanúsítványt és titkosítási kulcsot használ – állítja a SEC Consult saját kutatására hivatkozva. A cég egy komoly kutatási projekt után arra jutott, hogy a netre kapcsolt eszközök legalább 9 százalékát érinti a probléma: internetes gatewayeket, routereket, modemeket, IP kamerákat, VoIP-telefonokat és így tovább.

Egy töréssel minden ajtó megnyílik

A megvizsgált berendezésekből végül 580 privát kulcsot sikerült kinyerniük, és ezekből 230 jelenleg is használatban van. A titkosító kulcsok többsége a firmware-ekben volt, vagyis hard-kódolt formában használták azokat az eszközök, illetve az alkalmazások. A jellemző az, írták a kutatók –, hogy gyártóknál termékcsoportonként változnak a titkosítási kulcsok, de hogy a dolog azért kacifántosabb legyen, különböző gyártók különféle termékeiben találtak azonos kulcsokat.

Persze ez utóbbi esetben is voltak kapcsolódási pontok. Például az Actiontec, az Aztech, az Innatech, a Comtrend, a Smart RG, a Zhone és a ZyXEL egyes eszközeinek firmware-jében is megtalálták ugyanazt a tanúsítványt, ami arra vezethető vissza a kutatók szerint, hogy ezek mindegyike a Broadcom SDK-t használta, de ugyanezt a felállást találták a különböző gyártók Texas Instruments SDK-t használó berendezéseinél is. A Broadcom SDK-t mintegy félmillió, a TI SDK-t pedig 300 ezer készülék használja.

A probléma egyértelmű: elég egy kulcsot megtörni, és azonnal egy rakás eszköz a támadó kezébe kerül. Innentől pedig gyerekjáték egy közbeékelődéses támadás, az adatforgalom lehallgatása vagy a felhasználó megtévesztése.

A gyenge biztonsági beállítások csapdája

Néhány érintett cég

Az probléma nagyon sok gyártót érint, talán rövidebb lenne azok listája, akiket nem. Az alábbiakban néhány ismertebb nevet gyűjtöttünk ki a SEC Consult érintett cégeket felsoroló listájáról:

Alcatel-Lucent, Aruba Networks, Aztech, Cisco, D-Link, Deutsche Telekom, DrayTek, Edimax, General Electric, Huawei, Linksys, Motorola, NETGEAR, Philips, Sagemcom, Seagate, TP-LINK, Vodafone, Western Digital, ZTE, ZyXEL...

És még sokan mások.

A kutatásnak volt más hozadéka is. Kiderült például, hogy vannak olyan eszközök, melyek alapból úgy vannak beállítva, hogy a net felől simán bárki beléjük piszkálhat. Találtak például 80 ezer olyan Seagate GoFlex NAS-t, amelyekhez a rossz konfigurálás miatt bárki bejuthatott az internet felől. Ez nagyon sokszor a szolgáltatók sara, hiszen nagyon sokan tőlük szerzik be az előre konfigurált modemeket és hálózati eszközöket. Ezeknek az eszközöknek pedig az alapértelmezett beállításai kifejezetten gyenge védelmet nyújtanak.

A felhasználók pedig általában megbíznak a szekértőnek tekintett szolgáltatóban, azaz nem foglalkoznak azzal, hogy a megkapott eszköz biztonsági és egyéb beállításaiban elmélyedjenek.

Bár a SEC Consulting mindössze két napja tette közzé blogbejegyzését a kutatásáról, a háttérben már dolgozott a megoldáson: augusztusban felvette a kapcsolatot egy sor számítástechnikai katasztrófaelhárító csoporttal (ezek az ún. CERT-ek) és a biztonsági szervezetekkel is, hogy szervezetten lehessen értesíteni a gyártókat a kockázatokról.

Bár sok cég már lépett – többek között a Cisco, a ZTE és a ZyXEL is –, de ugye ha a frissítéshez kell a felhasználó közreműködése, felmerül az ő felelőssége is: vagy telepíti a frissítéseket, vagy sem. És az már sokszor kiderült, hogy inkább ez utóbbi történik.

A SEC Consult mindenesetre előállt egy kézenfekvő megoldással, amivel az ilyen problémák megelőzhetők: a gyártók oldják meg valahogy, hogy minden eszközük használjon véletlenszerűen generált, egyedi titkosítási kulcsot.

Biztonság

Évente több mint 2000 milliárd forintot tapsolunk el webshopokban

A PwC felmérése szerint a hazai online vásárlók körében egyre népszerűbbek a külföldi áruházak, de a belföldi kereslet is egészséges emelkedést mutatott az év első felében.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.