Lassan csak ceruzával érdemes dolgozni a Gartnernél: a piackutatónál menetrendszerűen kell módosítani az infokommunikációs szektor idénre várt forgalmát.

Úgy tűnik, nem csupán "mindig van lejjebb", néhány esetben mindig van feljebb is. Utóbbira példa a globális infokommunikációs szektor 2021-re vonatkozó teljesítménye, amellyel kapcsolatban újabb és újabb rekordszámok jelennek meg a kutatócégek üveggömbjében.

4200 milliárd dollár lett. Maradhat?

A Gartner témában kiadott friss elemzése több érdekes adatot is tartalmaz. A legfontosabb, hogy immár 4200 milliárd dollár felett várják a szakértők azt az összeget, amit a világ informatikára és telekommunikációs eszközökre, szolgáltatásokra költ idén. Ez a mostani állapotok szerint 8,6 százalékkal fejelné meg a 2020-ban elért forgalmat.

Hogy mennyire vág majd egybe a jóslat a tényszámokkal, az viszont erősen kétséges. Legalábbis ha abból indulunk ki, milyen aktív szélkakast játszott a Gartner ezen a fronton az elmúlt nagyjából fél évben. Év elején ugyanis még alig több mint 3900 milliárdos összbevételt prognosztizált az amerikai vállalat, amit aztán tavasszal alaposan megfejelt, és már bőven 4000 milliárdot meghaladó forgalomat vizionált.

A fentiekkel párhuzamosan egyébként a tavalyi adatokban is komolyabb mozgások történtek. A január végén közzétett előzetes kalkulációk 3 százalékot is meghaladó recessziót jeleztek a pandémia évében. Áprilisra ugyanez 2 százalék közelébe mérséklődött, most viszont már nem is mínusz áll az oszlop alján. Jelen állás szerint az IKT-szektor, ha nem is sokat, de tavaly is nőni tudott.

Ami a közeljövőt illeti, 2022-re a bevételek gyors ütemű növekedése valamennyit csökkenhet, de a Gartner által várt 5,3 százalékos bővülés így is komoly tempót (és több mint 4430 milliárd dollárt) jelentene ezen a hatalmas piacon.

Ha előrevisz, költenek rá

A különböző részterületek vizsgálatából kitűnik, hogy idén szélesre nyíltak/nyílnak a pénztárcák minden olyan projektnél, amely az üzlet boldogulását közvetlenül támogatja. Ennek megfelelően kétszámjegyű növekedést mutatnak a vállalati szoftverek és az eszközbeszerzések. Ezektől alig elmaradva pedig az informatikai szolgáltatások szegmensét találjuk mint szintén átlagon felül teljesítő területet.  

 

Globális IKT-piaci előrejelzés 2020-2022 - Gartner
Infogram
Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.