Az Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozat legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy kezd telítődni a magyarországi online kereskedelmi piac. A korábbi évekhez képest lassult a növekedési ütem, ám a hat hónap alatt elért nettó 207,5 milliárdos forgalom már bőven nem elhanyagolható kerekítési hiba a teljes hazai kiskereskedelmi tortában.
Lassulva is hódít
A GKI Digital és az Árukereső.hu közös felmérése megállapítja, hogy az idén regisztrált 16,5 százalékos növekedési ütem a tavalyi és főként a 2017-es arányhoz képest érzékelhetően gyengébb eredmény. Ugyanakkor az egyébként nem rossz időszakot hozó hagyományos kiskereskedelem 2019 első félévében nagyjából 5 százalékkal bővült éves összevetésben. Ez azt jelenti, hogy az internetes vásárlások ebben az időszakban is komolyan tudták növelni jelentőségüket a magyar gazdaságban.
Az elmúlt hat hónapban átlagon felüli forgalmat realizált a teljes netes költések közel negyedéért felelős műszakicikk-szektor, de jól ment az otthon, kert kategóriának, valamint átlagon felül teljesített az FMCG, a divat, sport, valamint a szépségiparhoz és egészségügyhöz köthető termékek kereskedelme is. A rossz tanulók padjába az első félévben a játék, kultúra és a számítástechnikai termékek kerültek. Az átlagos kosárérték továbbra is emelkedik, a tavalyi 11 ezer forint idén már 11 333 forintra nőtt.
A forgalmat, gazdasági környezetet, kereskedők várakozásait figyelembe vevő online kiskereskedelmi index az előző negyedévhez képest minimális csökkenést mutat. Ezt a kutatás készítői a pozitív jelen melletti lényegesen borúsabb jövőképpel magyarázzák.
Szintet kell lépni
Az elmúlt 1,5 évben a külföldről vásárló magyarok aránya harmadával nőtt, így a hazai webáruházak egyre inkább kénytelenek tartani a lépést a nemzetközi trendekkel, amelyek magasabbra húzzák a magyar fogyasztók elvárásait is. Ezen elvárások és igények megismerése, elemzése így minden eddiginél fontosabbá vált.
A dráguló munkaerő és a vásárlók részéről érkező gyors és hatékony információszerzési igény miatt rohamtempóban terjednek a chatbotok, melyek automatizált, mégis gyors és személyre szabott kommunikációt biztosítanak a vásárlónak. A magyar webáruházak körében is megfigyelhető az a trend, hogy egyre inkább az okostelefon válik az online rendelés – és az azt megelőző döntéstámogatás – legfontosabb platformjává: a kutatásában részt vett webáruházak látogatóinak több mint fele már valamilyen mobil eszközről böngészik.
Bár Magyarországon az online rendelések kapcsán továbbra is a készpénz a legmeghatározóbb fizetési eszköz (a rendelések 55 százaléka ilyen), az online vásárlók között az átlagosnál magasabb a digitálisan affinis felhasználók köre. Ezt bizonyítja a különböző alternatív fizetési megoldások gyors terjedése. Ezen fejlesztések követése pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy egy webáruház meg tudja tartani vásárlói bázisát - vélik a tanulmány szerzői.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak