A többek között a Facebookot és Instagramot birtokló Meta a jövőben a generatív algoritmusával történő interakciókat is felhasználja majd arra, hogy az egyes felhasználókra szabott tartalmakat és hirdetéseket jelenítsen meg – közölte egy blogbejegyzésben a közösségi óriás.
Ennek megfelelően a célzott reklámelhelyezéshez összegyűjtött információs tenger december 16-tól jelentősen gazdagodik, hiszen a vállalatcsoport összes platformján, az említetteken kívül a WhatsAppon és a Messengeren, illetve a Meta AI webes felületén történt bármilyen interakció is részét képezi majd a mérlegelésnek, hogy mi kerüljön a felasználó orra elé.
A felhasználói interakciókat eddig is bátran használta a Meta hirdetéseinek targetálására, az új helyzetet a cég bejegyzése egy egészen konkrét példával illusztrálja. Eszerint, ha valaki a Meta AI-jal túrázásról cseveg, akkor abból a vállalat ugyanúgy azt szűri le, hogy az illetőt érdekli a túrázás, "mintha egy túrázásról szóló videót posztolt volna, vagy lájkolt volna egy túrázással kapcsolatos oldalt". Ennek eredményeként pedig esélyes lesz, hogy a hírfolyamban "túrázási csoportok, barátok túraútvonalakról szóló posztjai vagy túracipőkre vonatkozó hirdetések ajánlásai" tűnnek fel.
Bár a közlemény igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a felhasználó nagy befolyással bír azzal kapcsolatban, mit és hogy használjon fel személyes adatai közül a cég, a jelek szerint maximum csak finomhangolásra lesz lehetősége a felhasználóknak, egy gombnyomással nem tilthatják meg, hogy a Meta ne hasznosítsa saját céljai elérésére a chatbottal történő kommunikációjukat.
Kényes téma
Azért akadnak kivételek. Az olyan kifejezetten kényes témákat, mint például a vallási meggyőződés, a szexuális orientáció, a faji vagy etnikai származás, az egészségi állapot vagy a politikai hovatartozás, a Meta elemző algoritmusa alapból tabunak tekinti, és ennek megfelelően nem használja fel személyre szabott tartalmak és reklámok elhelyezésére.
A vállalat december 16-án vezeti be az új rendszert, amelyről az ígéretek szerint több formában és alaposan tájékoztatják majd az érintetteket. A Meta közleménye alapján a változásokat "a legtöbb régióban" bevezetik, ám a még inkább személyre szabott élményről Dél-Koreában, az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban élőknek egyelőre le kell mondani. Ezekben a régiókban ugyanis sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak az érzékeny személyes adatok üzleti célú felhasználására.
Az adatporszívózás kapcsán a közösségi polip egy előfizetési konstrukció bevezetésével igyekezett kicselezni az akadékoskodó brüsszeli bürokratákat, maga a Meta AI pedig csak késéssel érkezett meg az európai felhasználókhoz.
(Kép: Meta)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak