A keresőóriás ellen az USA 40 állama kezdeményezett jogi eljárást a felhasználók adataival való visszaélés miatt.
Hirdetés
 

Egészen pontosan 391 millió dollárnyi összegért rendeződhet az a még 2020-ban indított per, amelyet összesen 40 amerikai tagállam indított a Google ellen, mert az nem megfelelően kezelte a felhasználók tartózkodási helyével kapcsolatos információkat.

A csoportos kereset alapját egyébként az Associated Press 2018-as anyaga adta. A hírügynökség munkatársai az androidos telefonok helyadatainak kezelését vizsgálva arra jutottak, hogy a Google akkor is gond nélkül begyűjti a geolokációs információkat, ha a felhasználó kikapcsolja a Location History opciót. Ez ugyanis csak annyit eredményezett, hogy a helyadatokat tartalmazó idővonalon nem jelenítette meg a felkeresett helyszíneket a cég.

Az így kinyert és tárolt adatokat a cégóriás a hirdetési platformján kamatoztatta, ahol a reklámozó cégek pontosabb, relevánsabb kampányokat futtathattak. A kétes adatkezelés következtében befolyt extra profitból kell most valamennyit visszacsorgatnia a Google-nek, amelynek szóvivője az eset kapcsán hangsúlyozta, hogy annak hátterében egy már évek óta nem használt gyakorlat áll. A vállalat egy friss blogbejegyzéssel is igyekszik bizonyítani, mennyire elkötelezett a személyes adatok tiszteletben tartása iránt.

A közel 400 millió dollár kifizetése fejében a Google megússza, hogy jogilag elmarasztalják a vélhetően legalább 2014-től folytatott trükközése miatt. A cégnek ugyanakkor a megállapodás értelmében fokozottan kell ügyelnie rendszerei átláthatóságára, ennek részeként többek között a földrajzi helymeghatározással kapcsolatos adatkezeléséről részletes tájékoztatást kell nyújtania egy témának dedikált oldalon.

Volt is, lesz is...

Nem ez volt az első, és vélhetően nem is ez lesz az utolsó ilyen ügye a Google-nek. A vállalat például alig egy hónapja fizetett 85 millió dollárt egy kisebb léptékű, de hasonló indíttatású adatvédelmi per lezárására. Idén januárban pedig Indiana, Texas, Washington államok főügyészei álltak össze egy perre, mivel véleményük szerint a keresőóriás megtévesztő felhasználói felületeket használ azért, hogy ügyfelei geolokációs adatait azok megfelelő hozzájárulása nélküli szerezhesse meg.

Sem a mostani, sem a korábbi hasonló ügyek nem jönnek jól a Google-nek, mivel ezek alátámasztják azokat a politikusok és szabályozók által is egyre gyakrabban emlegetett kritikákat, miszerint a vállalat túlságosan nagyra nőtt, visszaélve domináns piaci helyzetével elnyomja a szabad versenyt és a fogyasztókra nézve káros gyakorlatokat folytat. Ez a problémahalmaz csúcsosodott ki abban a gigaperben, melynek végső állomása akár a Google erőszakos feldarabolása is lehet.

Piaci hírek

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.