A közösségi hálózat egykori biztonsági vezetője által benyújtott terjedelmes feljegyzés szerint a cég tudatosan félrevezette a hatóságokat és a felhasználói bázis növelését hajszolva hanyagolta a biztonsági szempontokat.

Komoly viharfellegek látszanak gyűlni a Twitter felett, miután nyilvánosságra került Peiter Zatko 84 oldalas beszámolója, amelyben többek között azt állítja, hogy a cég félrevezette az amerikai szövetségi szabályozó hatóságokat a hekkerek és a spamfiókok elleni védekezésével kapcsolatban. A dokumentumban foglaltak súlyát az adja, hogy Zatko két éven keresztül volt a Twitter biztonsági főnöke.

Az internetes körökben csak Mudge-ként emlegetett egykori hekkerből lett biztonsági szakértő szerint a Twitter a felhasználók számának növekedését helyezte előtérbe a spamek csökkentésével szemben. Ezt jelzi az is, hogy a csúcsmenedzsereknek 10 millió dollárt is elérő bónuszt lengetett be a cég, amennyiben a napi felhasználói szám lendületesen növekszik; a kéretlen üzenetek és álhírek terjedésének csökkentéséért viszont egészen kerek összeg járt: nulla.

A Twitter az egykori munkatárs által felhozott problémákat "hamis narratívának" minősítette. A közösségi hálózat vezérigazgatója, Parag Agrawal alkalmazottjaihoz intézet feljegyzésében azt írta, hogy ami a nyilvánosságra került, szerkesztett dokumentumban szerepel, az "tele van ellentmondásokkal és pontatlanságokkal". A vállalat szóvivője pedig azt mondta, hogy Zatkónak "nem hatékony vezetői képességei és gyenge teljesítménye" miatt kellett idén januárban távoznia a posztjáról. A szóvivő egyfajta bosszúnak látja a beadványt, amely "a figyelem felkeltésére és a Twitter, az ügyfelek és a részvényesek megkárosítására irányul".

A témában érdekelt különböző hatóságok és politikai testületek azonban várhatóan alaposan utánamennek majd a sztorinak, és elképzelhető, hogy megerősítést nyernek a biztonsági szakma egyértelmű támogatását bíró Zatko állításai. A tőzsde mindenesetre már elkezdte beárazni a potenciális következményeket: a Twitter papírjai több mint 7 százalékos zuhanást követően beestek 40 dollár alá. 

Musk ügyvédei csak egy kávét kérnek

A történtek természetesen Elon Musk malmára hajthatják a vizet, aki éppen készül a Twitter elleni nagy bírósági leszámolásra. A vállalat azt követően hívta tetemre a Tesla és a SpaceX alapító-vezetőjét, hogy az némi huzakodás után visszatáncolt áprilisban tett 44 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatától.

Musk a szerződéstől való elállást többek között azzal igyekszik igazolni, hogy a cég menedzsmentje ködösített a hamis fiókok arányával kapcsolatban, a hivatalosan rendszeresen emlegetett "kevesebb mint 5 százalék" pedig távolról sem fedi a valós mennyiséget. Ráadásul ennek ellenőrzését a Twitter folyamatosan szabotálta azzal, hogy nem adta át Musk szakértői csapatának a kért belső információkat.

A fentiek fényében nem lehet csodálkozni azon, hogy Musk jogi csapata a hírek szerint máris beidézte Zatkót az október 17-én kezdődő bírósági eljárásra. A Twitternek azonban nem csak itt, hanem a tőzsdefelügyelettől a szenátusi bizottságokig egy sor helyen kell majd megmagyaráznia, miben állnak azok az említett ellentmondások és pontatlanságok, amitől hamissá válik Zatko narratívája.

Közösség & HR

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.