A Tesla vezérigazgatója még javában alkudozik a befektetőkkel és hitelezőkkel a közösségi platform felvásárlásáról, de már tudja, hogyan ötszörözné meg néhány éven belül a cég bevételeit.
Hirdetés
 

Mióta 44 milliárd dolláros ajánlatot tett a közösségi hálózat felvásárlására, azóta Elon Musk ontja magából a nagyszabású ötleteket, köztük például a platform teljes körű ingyenességének felszámolását. Egyelőre persze arra sem lehet mérget venni, hogy a tranzakciót egyáltalán sikerül nyélbe ütnie: mivel a vételár előteremtéséhez külföldi befektetőkkel is tárgyal, az elemzők szerint könnyen előfordulhat, hogy ugyanazokkal a nemzetbiztonsági aggályokkal kell majd szembenéznie a szabályozói oldalról, mint amelyek a TikTok amerikai üzletét is érintették.

A legmilliárdosabb milliárdos üzletember közben megígérte, hogy újraéleszti a közösségi platformot, amelynek várhatóan ő lesz az ideiglenes vezérigazgatója, és bővíti a felhasználók számát is a spamrobotok felszámolásával és a moderálás mértékének csökkentésével. Hogy ez konkrétan mit jelent, az a The New York Times pénteki beszámolójából derül ki, amelynek alapján Musk a Twitter éves bevételét 2028-ra 26,4 milliárd dollárra növelné a tavalyi 5 milliárd dollárról, jelentősen átalakítva a társaság bevételi szerkezetést is.

Papíron nagyon jó lesz minden

A jelentés szerint a reklámok a teljes bevétel 45 százalékára csökkennének Musk irányítása alatt, szemben a 2020-as körülbelül 90 százalékos aránnyal. Ez 2028-ra a tervei szerint így is 12 milliárd dollár bevételt jelentene, az előfizetések pedig addigra már további 10 milliárd dollárt termelnének. A Twitter cash flow-ját 2025-re 3,2 milliárd dollárra, 2028-ra pedig 9,4 milliárd dollárra hizlalná, és nagyon beindítaná a fizetési szolgáltatásokat, amelyekből 2023-ban 15 millió dollár bevételt termelne, de 2028-ra már 1,3 milliárd dollárra számít ezen a területen.

A látványos tervek fontos eleme, hogy ekkorra már 30 dollár fölé növelné a Twitter egy felhasználóra eső átlagos éves bevételét a tavalyi 24,83 dollárról. A tavaly indított Twitter Blue prémium szolgáltatás előfizetőinek számát már 2025-re 70 millió közelébe tornászná fel, alacsonyabbra véve a tőlük szedett díjakat, közvetve azonban hozzájárulva a hirdetési biznisztől való függőség csökkentéséhez. Eközben a vállalat saját szervezete is komoly fejlődés előtt áll, amennyiben Musk az aktuális, 7500 körüli dolgozői létszámot három éven belül 11 ezer fölé fejlesztené.

Közösség & HR

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.