A 2018-as összebevételt nézve ugyanaz a cég végzett az élen, mint az elmúlt négy évben mindig.

Egy játékokra specializálódott kutatócég minden évben közzéteszi a szektor legnagyobb, nyilvános részvénytársaságként működő szereplőinek játékok forgalmazásából származó éves bevételét. A Newzoo a számítások során nem veszi figyelembe a hardverekhez köthető értékesítést, de talán sokaknak így is meglepő, hogy nem a nagy konzolgyártók valamelyike vezeti a listát.

Kínai uralom

A frissen közzétett, tavalyi teljesítményeket összegző rangsor élén most is a Tencent végzett. A kínai óriásvállalat, köszönhetően az elképesztően nagy és egyre többet költő hazai piacnak meglehetősen nagy előnnyel büszkélkedhet. 2018-ban több mint 19,7 milliárd dollárnak megfelelő forgalmat bonyolított a cég kizárólag a játékoknak köszönhetően.

Ez persze nem akkora meglepetés, hiszen a jelenleg nagyjából 425 milliárd dollárra értékelt kínai gigász megannyi másik csápja mellett a játékiparban is hatalmas tényezőnek számít. A világ legnagyobb videójáték kiadójának van saját terítésre szolgáló platformja is, amely közvetlen konkurenciája lett a globális piacot uraló Streamnek. Áprilisban pedig elindította egy új szolgáltatás tesztjét, amely a cloudból biztosít felső kategóriás játékélményt a felhasználóknak.

A Tencentnél ráadásul a játékokon keresztül más szolgáltatások is bőven fialnak. Nem véletlen, hogy a cset- és mobil fizetési szolgáltatásainak forgalmát a bevételek között a játékokkal összevonva szerepelteti.

 

 

Játékpiaci bevételek (Forrás: Newzoo)
Infogram

 

A dobogóra azért simán felfértek a téma "természetes" csúcsragadozói, a két nagy konzolgyártó. Közülük a Sony áll jobban, de nem csak azért, mert 14 milliárdnál is bőven többet kalapozott össze tavaly, hanem azért is, mert a japánoknál regisztrálták a legimpresszívebb növekedési rátát. Azért a Microsoftnak sincs sok szégyenkeznivalója, hiszen a közel 10 milliárd dolláros éves bevétel bő 30 százalékkal haladja meg a 2017-es eredményt.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a lista sok szereplője nem ad annyira részletes pénzügyi jelentést, amiből egyértelműen ki lehetne matekozni a tisztán játékokhoz kötődő forgalmat. A Newzoo ezekben az esetekben szakértői becsléssel igyekszik a lehető legpontosabban meghatározni a bevétel nagyságát.

A legjobb tízben egyaránt találunk még mobilos alkalmazásboltokat üzemeltető óriásokat (Apple, Google), vagy éppen hagyományos játékkiadókat (Activision Blizzard, EA), ami jól mutatja, hogy a terjedelmesre hízó piaci tortát rengeteg irányból meg lehet közelíteni a szereplőknek.

A teljesség igénye nélkül

Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a Newzoo csakis azokat a vállalatokat lajstromozta, amelyek nyílt részvénytársaságként működve rendszeres üzleti jelentésekre vannak kötelezve. A piacon azonban bőven van rajtuk kívül is fajsúlyos szereplő, azaz a toplista maximum tájékoztató jellegű.

Hogy csak egy példát említsünk: a Fortnite játék elképesztő sikerét meglovagoló Epic Games tavaly egészen kiváló évet abszolvált. A teljes bevétel pontos összege ugyan nem nyilvános adat, de a nagyságrend belövéséhez jó alapot ad az a tény, hogy az említett Fortnite egyetlen hónap alatt több mint 300 milliót hozott a konyhára. A hírek szerint egyébként a cég nettó profitja tavaly meghaladta a 3 milliárd dollárt, azaz könnyedén megszerezhetné a fenti lista egyik előkelő helyét.

Konzumer tech

Lepacsizott az Amazon a német versenyhivatallal, de máris jön az újabb ügy

Az online birodalom megússza a bírságot, és 30 napon belül megteszi a szükséges változtatásokat, amelyekre az év eleje óta zajló trösztellenes vizsgálat értelmében szükség lehet. Ugyanakkor az EU pont ma indított újabb, drágának ígérkező aktát.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.