Nem csak a 7 nanométeres gyártástechnológia bevezetése csúszik még tovább, hanem a kapacitásproblémák miatt a gyártás egyre nagyobb szeletét is kiszervezik majd.

Az Intel keddi közlése szerint a csipgyártó 7 nanométeres gyártástechnológiája az aktuális tervekhez képest is hat hóapos csúszásban van, vagyis legalább ennyit késik a vonatkozó termékek bevezetése. Ez összességében már másfél éves elmaradást jelent a vállalat eredeti elképzeléseihez viszonyítva, ami a kommentárok szeint azt jelenti, hogy a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) például borítékolhatóan egy teljes technológiai generációval az Intel előtt fog járni a következő néhány évben.

A lemaradás közvetett módon is érezteti majd a hatását, hiszen a közvetlen versenytársak, az AMD vagy az Nvidia a TSMC-hez szervezte saját gyártását, és nemrég úgy kezdte meg a 7 nanométeren készülő Ryzen csipek forgalmazását, hogy az Intelnek még a 10 nanométeres kapacitásait sem sikerült teljesen rendbe tennie, és saját magának képez szűk keresztmetszeteket a megrendelések kielégítésében. A helyzet annál is szokatlanabb, hogy az amerikai gyártó ebben a tekintetben mindig is a versenytársak előtt járt, ez az előny azonban mára teljesen elolvadt.

A bejelentésből az is kiderült, hogy az Intel sokkal több munkát lesz kénytelen kiszervezni szerződéses csipgyártókhoz, ezzel pedig alaposan meggyengíti azt a tételt, hogy sikereinek titka a csipek saját tervezése és gyártása. A vállalat vezérigazgatója, Robert Swan most arról beszélt, hogy nagyon gyakorlatiasak lesznek, amikor megállapítják, hogy milyen tevékenységeket mikor kell kiadni vagy házon belül tartani, ezzel együtt az Nvidia vagy a TSMC sikerei már akkor is megkérdőjelezik az Intel üzleti modelljének logikáját, ha továbbra is ők vezetik a PC- vagy az adatközponti piacot.

A befektetőket egyelőre nem sikerült megnyugtatni

A nehézségeknek valószínűleg nem lesz látványos hatása az Intel soron következő üzleti negyedéveinek eredményére, a későbbiekben azonban a hólabda lavinává növekedhet. A Ponte Vecchio kódnevű, adatközponti felhasználásra tervezett grafikus csipeket például komoly fegyvernek tekintik az Nvidiával szemben, csakhogy ezek 2021 végén vagy akár 2022 elején jelennek majd meg, és ezek szerint nem is feltétlenül az Intel gyártaná őket. A dolgok mostani állása szerint a vállalat legelső saját 7 nanométeres terméke ehhez képest is egy év múlva jelenhet meg a PC-kben, az adatközponti szegmensben pedig már 2023 első felét tartják reálisnak.

A rossz hírek egyébként az Intel harmadik pénzügyi negyedévének eredményeivel együtt érkeztek. A 18,2 milliárd dollárnak megfelelő bevétel valamelyest meghaladta a piaci várakozásokat, és a társaság a teljes évre szóló bevételi előrejelzését is felfelé módosította, így az most 75 milliárd dollárról szó, több mint 1 milliárddal megfejelve az elemzők előrejelzéseit. A PC-szegmens kis mértékben, az adatközponti termékek forgalma pedig látványosabban teljesítette túl a befektetői prognózisokat. A technológiai nehézségekkel kapcsolatban elsimerték, hogy egy rövid ideig előnytelen pozícióban lesznek, az 5 nanométeres szinten már visszaszereznék korábbi vezető szerepüket.

Mindennek ellenére a vállalat részvényárfolyama egyből 9 százalékot zuhant a bejelentések nyomán, míg az AMD 6 százalékot erősödött. Eközben az ARM felvásárlásával is hírbe hozott Nvidia cégértéke már nagyságrendileg utolérte az Intelét, sőt nem sokkal ezelőtt egy rövid időre túl is nőtte azt. A 7 nanométeres gyártástechnológiára vonatkozó útiterv újabb módosítására amúgy sem a legjobb időszakukban kényszerültek rá: az AMD ezen a héten jelentett be a vonatkozó új termékeit, az Apple pedig a múlt hónap végén formalizálta, hogy a Mac számítógépeket 15 éves inteles együttműködést követően a jövőben saját fejlesztésű, ARM alapú csipekkel szállítaná.

Piaci hírek

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.