Egyre nagyobb nyomás nehezedik a cég vezetésére, hogy szabaduljon meg az eredmények helyett csak veszteséget termelő részlegtől.
Hirdetés
 

Az Uber korábban nem csak a személyszállítást, de a teherszállítást is meghódította volna, ennek jegyében pedig az önvezető autók mellett az autonóm teherautók fejlesztésébe is belevágott. A taxis üzleti modellre hajazó megoldás elvileg ebben az iparágban is életképes, amire már gyakorlati példák is akadnak: a kínai Huochebang nevű cég felfutásáról mi is beszámoltunk: a fuvarozókat az ügyfélszerzés mellett a parkolóhelyek szervezésével és logisztikai támogatással, ilrtve az elektromobilitás területén folytatott fejlesztésekkel segítő startup azóta már több sikeres befektetési körön van túl, sőt a "kamionos Ubernek" is nevezett vállalkozás a WSJ szerint egy minden eddiginél nagyobb, egymilliárd dollár körüli tőkebevonásra készül.

Úgy tűnik, hogy az eredeti Uber sosem válik kamionos Uberré, miután a társaság július végén bejelentette, hogy az autonóm járművek fejlesztésér a jövőben a személyautókra koncentrálja, vagyis a teherszállításba saját technológiákkal már biztosan nem fog beszállni. Az alig két éve működő részleg eleve rossz csillagzat alatt kezdte meg működését, miután felvásárolta a Google-Waymo egykori mérnökének önvezető teherjárműveket fejlesztő cégét, ezzel pedig rögtön a bíróságon találta magát; ami pedig ennél is rosszabb, az elmúlt időszakban nem sok eredményt tudott felmutatni a források elégetésén kívül.

A kamionokkal még nincs vége

A The Information szerdai összeállítása alapján a dominók tovább is dőlnek, mivel az Uber befektetőinek egy csoportja már azzal zaklatja a vállalat vezetőségét, hogy teljes egészében meg kellene szabadulniuk az autonóm járműveken dolgozó üzletágtól. Bár a mesterséges intelligenciára épített személyautók elvileg nem állnának távolt az Uber alaptevékenységétől, a fejlesztések ezen a területen sem hoztak látványos előrelépést. Főleg, hogy márciusban a cég egyik járműve halálos kimenetelű balesetet okozott a szoftveres beállítások és az emberi gondatlanság szerencsétlen összjátéka miatt; ez egy újabb PR-katasztrófa volt az amúgy is megtépázott renoméval rendelkező Uber számára.

A befektetők álláspontja világos: az autonóm járművek fejlesztése az elmúlt három évben legalább 2 milliárd dollárt emésztett fel, amit a részvényesek a megfelelő jövőkép hiányában a veszteség rovatba könyvelnek. Ez formailag egyébként az Uber negyedévről negyedévre termelt veszteségének hol 15, hol 30 százalékára rúg, az elmúlt hat negyedévben a 125 és a 200 millió dollár között mozgott. A lap információi szerint Dara Khosrowshahi vezérigazgatónak már nem egyszerűen a befektetői nyomást kell kezelnie, de rövid időn belül egyértelművé kell tennie, hogy pontosan milyen tervei vannak az önvezető autókat fejlesztő részleggel.

Az Uber természetesen azon is dolgozik, hogy profitábilissá tegye alaptevékenységét, a digitális technológiákra épülő taxizást. Erre példa, hogy ugyancsak júliusban megállapodást kötött a Cargo nevű startuppal, amely a nehezen lefordítható in-car commerce (kábé utastérben való értékestés) terén vitézkedik. Ennek értelmében legelső körben a Los Angeles-i és San Franciscó-i sofőröknek lehetőségük lesz beszállni egy olyan partnerprogramba, amelynek keretében az energiaszeletektől az arcfrissítő maszkokon át a fülhallgatókig mindenféle apróságot árulhatnak majd a kényelemre vágyó utasoknak, és ezzel a Cargo becslése szerint havi átlagban 100 dollárral fejelhetik meg saját jövedelmüket is.

Frissítés: az Uber szerda este közzétette második negyedéves eredményeit. A vállalat ezúttal 891 millió dolláros veszteségről számolt be, miközben bevételei 2,8 milliárd dollárra emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy a társaság 2009-es indulása óta már több mint 11 milliárd dollárt égetett el, de az optimista befektetőknek köszönhetően így is több mint 7 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik, vagyis egyelőre nem fenyegetik likviditási problémák.

Piaci hírek

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.