A piackutatók negyedéves becslései alapján az iPhone-ok eladásai több szempontból is rekordokat döntöttek az előző év utolsó három hónapjában.
Hirdetés
 

Az iPhone készülékek eladásai éves összehasonlításban 22 százalékkal növekedtek 2020 utolsó három hónapjában, ami a vállalat első 2021-es pénzügyi negyedévének felel meg. Ezzel az október és december közötti időszakban az Apple volt a világ legnagyobb okostelefon gyártója: a több mint 90 millió leszállított iPhone a teljes piac 23,4 százalékát jelentette, ezt a darabszámot pedig ezúttal megközelteni sem tudták a versenytársak. Az IDC frissen kiadott statisztikája alapján a második ezúttal a Samsung volt közel 74 millió okostelefonnal (ami 6,2 százalékos éves növekedéssel 19,1 százalékos piaci részesedésnek felelt meg), a dél-koreai gyártót pedig a megszokott módon a kínai márkák, a Xiaomi, az Oppo és a Huawei követték.

Utóbbi esetében már nagyon komolyan éreztette magát az amerikai technológiai exportkorlátozások hatása. Két negyedévvel korábban a Huawei még a világ második legnagyobb gyártója volt, sőt a Counterpoint és a Canalys szintén most kiadott statisztikáiban már az első ötből is kiesett, azokban magasabbra teszik az ugyancsak kínai Vivo részesedését. Az IDC óriási, több mint 42 százalékos éves visszaesést regisztált a Huawei legutóbbi negyedéves eladásaiban, ami ezúttal 32 millió okostelefont jelentett, szemben a 2019 végi 56 millióval. Mindezt összefüggésbe helyezi, hogy a kínai kereslet erősödése és a többi kulcspiac folyamatos gyengesége miatt a Canalys például a Huaweit hozta ki a legnagyobb okostelefon-gyártónakmég a 2020. április-júniusi időszakban is.

Visszatérve az Apple-re, az amerikaiak ritkán látott modellválasztékkal és az iPhone 12 sorozat felfrissített dizájnjával jelentkeztek az ünnepi bevásárlási időszakban, közte a legelső 5G-képes okostelefonjukkal. Ez a jelek szerint nagyon betalált a fogyaszóknál, akik a statisztikák szerint egy ideje már visszafogták magukat az iPhone-ok frissítésében, valamilyen érdemi újdonságra várva; különösen érdekes, hogy az Apple éppen Kínában tudott jelentősen erősödni, ahol az elemzők szerint tökéletesen használta ki a felsőkategóriás készülékek piacán a Huawei megroppanását, és részesedést rabolt a korábbi legerősebb versenytársától. Bár a Huawei eszközei iránt a kereslet nem csökkent érdemben, a vállalat ezúttal már képtelen volt azt kielégíteni.

Már otthonosabban mozognak az új körülmények között

Ahogy néhány nappal ezelőtt írtuk, az Apple első idei pénzügyi negyedévéről szóló jelentésétől mindenki új rekordot várt, amennyibena vállalat most első ízben lépte volna át a 100 milliárd dolláros bevételi küszöböt. A szerdán közzétett eredmények azóta megerősítették a várakozásokat, miután az Apple az optimista becsléseket is meghaladó, több mint 111 milliárd dolláros forgalomról számolt be, amihez egészen elképesztő, 28,6 milliárd dolláros profit társult. A kivételes eredményhez nagyban járult hozzá a Nagy-Kínának nevezett, a hongkongi, tajvani és macaói piacokat is magában foglaló régióban mutatott 57 százalékos bevételnövekedés.

Az IDC szerint egyébként az Apple legutóbbi negyedéve az egyetlen gyártóhoz kapcsolódó legnagyobb volumenű szállítást hozta, amit a piackutató valaha mért. A korábbi listavezető Samsung annak ellenére csúszott vissza a második helyre, hogy a galaxy A sorozat sikeresnek bizonyult, és lényegében az összes jelentősebb piacon növekedést produkált. Bár a Reuters beszámolója a Huawei mostani teljesítményét egyenesen szabadeséshez hasonlította, a jelentős kínai gyártók közül a Xiaomi majdnem harmadával több telefont adott el, de az Oppo vagy a Vivo is egészséges, 10 százalék körüli éves fejlődéssel zárta az előző év utolsó három hónapját, míg az "egyéb" kategória, vagyis a vezető márkákon kívüli gyártók globális részesedése egyik piackutató szerint sem változott érdemben.

A Canalys elemzése ezúttal azt is kiemelte, hogy a világjárvány második hulláma erre az iparágra is komoly hatással volt, azonban az első hullámhoz képest most már felkészültebben várták a kedvezőtlen körülményeket. Ez azt jelenti, hogy az online rendelések kiszolgálását már megnövelt kapacitásokkal várták, több tapasztalatuk volt a virtuális készülékbemutatók terén is, nem utolsósorban pedig az értékesítési tevékenység más elemeiben is komfortosabban mozognak a vitruális térben. Bár a világjárvány jövőbeni kifutása még a vakcinák megjelenésével sem számítható ki előre, a Canalys szerint az iparágat általában a bizakodás jellemzi, és a 2020-as, 7 százalék körüli visszaesést követően 2021-re érdemi visszapattanást várnak az okostelefon-piacon.

Piaci hírek

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.