Amerikai egyetemi kutatók szerint kísérleti eljárásuk alkalmas lehet a hagyományos megfigyelő rendszerek lecserélésére olyan helyeken, ahol fontos a diszkréció.

Nemrégiben jelentős tudományos eredményekkel jelentkeztek a Carnegie Mellon Egyetem kutatói. A szakemberek kizárólag wifirouterek antennáira támaszkodva térképezték fel a szobában tartozkodó emberi testek alakját és mozgását.

A projektről beszámoló tanulmány (PDF) szerint a rendszer alapját a DensePose adta, amely képes felvételek alapján az emberi test felületének képpontokkénti beazonosítására. Utóbbi megoldás egyébként a Facebook AI szakembereinek és több londoni egyetem kutatójának közös erőfeszítéséből született. Az amerikai tudóscsapat ezt ötvözte saját mélytanuló algoritmusával, amely a routerek által küldött és fogadott wifijelek fázisát és amplitúdóját az emberi testeken lévő koordinátákra képezi le.

A Carnegie Mellon csapata szerint módszerükkel a mindenütt jelenlévő wifijelek simán leválthatnák a hagyományos kamerákra épülő megfigyelő rendszereket, amikor azok célja csupán a helyiségben lévő személy vagy személyek érzékelése. A kamerákkal ellentétben ráadásul a wifit nem zavarják a rossz megvilágításból és a kitakart pozícióból eredő problémák sem. A jelek fogadására és értelmezésére alkalmas eszközök pedig olcsóak, és a legtöbb háztartásban alapból rendelkezésre állnak.

A magánélet védelmében

Érdekes módon a kutatási projekt egyik erősségeként a magánélethez való jog komolyabb tiszteletben tartását említik, ami megfigyelő rendszerről lévén szó elsőre meglehetősen érdekes állítás. A látszólagos ellentmondást azzal igyekeznek feloldani a kutatók, miszerint a technológia képes lehet idős emberek (egészségügyi) monitorozására is oly módon, hogy közben hagyományos felvételek nem készülnek róluk. Ugyanakkor a szakemberek említést tesznek a gyanús viselkedés esetleges megfigyelésére is, ami leginkább a betörések elleni biztonsági intézkedésként értelmezhető.

Kérdés, hogy mindez mennyire kelti fel a cégek és kormányzatok figyelmét, és hogy ez az esetleges figyelem eljut-e majd odáig, hogy a kutatói sikerek végül nem a magánélet védelmét, hanem privát szféránk újabb szűkítését eredményezi.

Piaci hírek

Vért, verítéket és könnyeket ígér az év

A Gartner szerint a tavalyi súlyos mínuszok után túl sok jó idén sem vár a személyi infokommunikációs piac legfontosabb termékeire.
 
Az 5G-vel indul be igazán a precíziós mezőgazdaság forradalma. Ebben nagy az egyetértés a mezőgazdasági és a távközlési szakemberek között.

a melléklet támogatója a Yettel

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.