A befektetőknek tartott éves eseményén lebbentette fel közeljövőre vonatkozó terveit a Kia. A dél-koreai autógyártó az elektromobilitáshoz köthető ambícózus célok mellett bejelentette azt is, hogy jövőre érkezik az AutoMode elnevezésű önvezető rendszere.
A megoldás a tavaly ősszel még csak koncepcióautóként felvillantott EV9 SUV modellben debütálhat. A robosztus felépítésű, 5 méter hosszú városi terepjáró természetesen elektromos hajtású lesz. Az 5 másodperc alatt 100 km/h-ra gyorsuló autó a hivatalos közlés szerint egy töltéssel akár 540 kilométeres utat is képes lesz megtenni.
Az EV9 lesz a gyártó első olyan modellje, amelynél az internetes összeköttetésnek köszönhetően a vásárlók kedvük (és pénztárcájuk) szerint aktiválhatnak extra funkciókat. Ez az üzlet modell egyre több helyen tűnik fel a szektorban, elég csak a Teslát említeni.
Ami az AutoMode képességeit illeti, egyelőre nem sok konkrétumot árult el a Kia. A cég közlése alapján a "számos önvezető technológiát" felvonultató rendszer képes lesz emberi beavatkozás nélkül elboldogulni az autópályákon. Utóbbi miatt valószínűsíthető, hogy a dél-koreaiak megoldása a 3-as szintű autonómia környékén járhat, amit egyelőre kevés rivális mondhat el magáról.
Kiából nem lesz autonóm alma
Nagyjából egy évvel ezelőtt kaptak szárnyra a pletykák arról, hogy a Kia partnerként segítené az Apple régóta dédelgetett autóipari belépőjét. A vélhetően szintén komoly önvezető képességekkel piacra dobandó almás jármű azonban valószínűleg nem a dél-koreaiak támogatásával fog megvalósulni, mivel az erről szóló lapértesüléseket hamar cáfolták az érintettek.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?