Az IVSZ közleménye a KSH adatait idézi, amelyek szerint a 2019 május végét megelőző három hónapban 85 ezren dolgoztak távmunkában vagy home office-ban, de idén ugyanebben az időszakban már 355 ezer ember élt ezekkel a rugalmas foglalkoztatási formákkal. A hazai IKT-cégeknél a tapasztalatok szerint a home office munkavégzés különösen a frontend, backend, full-stack fejlesztői és tesztelői, IT-biztonsági munkakörökben jellemző, míg a személyes jelenlét inkább a tanácsadói munkakörökben, így a termékmenedzserek, product ownerek esetében maradt domináns. Az otthonról dolgozók legnagyobb hányada egyébként a 25-44 éves, felsőfokú végzettségű városiak közül kerül ki, és felülreprezentáltak körükben a nők.

A közlemény szerit a 2021. decembere óta hatályos magyar jogszabályok értelmében a távmunka és a home office jogi értelemben egymás szinonimájává vált, bár zok a gyakorlatban nem teljes mértékben azonosak: míg előbbi esetben a munkavégzés nem minden esetben zajlik a hagyományos munkarend szerint, addig a home office-ban dolgozók a hagyományos munkarendben dolgoznak az ezzel járó munkajogi adminisztrációs kötelezettségek mellett. Az IVSZ éppen ezér arra hívja fel a figyelmet, hogy a két foglalkoztatási formát a jogalkotónak is elkülönítve kellene kezelnie.

A Munka törvénykönyve (Mt.) nem rendelkezik például arról, hogy a munkáltató mikor rendelheti vissza távmunkáról vagy home office-ból a munkavállalót. Az pedig mindkét oldalon gondot jelenthet, hogy ha home office munkavégzésben állapodnak meg a felek, akkor azt egyikük sem módosíthatja egyoldalúan, rugalmasan igazodva az aktuális feladatokhoz. Az IVSZ szerint szükséges lenne, hogy a megfelelő keretek között biztosítsák a munkavállalóknak a tervezhetőséget, a munkáltatóknak pedig azt a jogot, hogy indokolt esetben irodai munkavégzésre hívja vissza home office-ban dolgozókat.

Egyértelműsítésre is szükség lenne

A javas a közös megegyezés lehetősége mellett módot adna arra is, hogy a munkáltatók egyedi megállapodás alapján alkalmi home office lehetőséget biztosíthassanak a munkavállalóknak anélkül, hogy ehhez minden alkalommal munkaszerződést kellene módosítani. Azt is rögzítenék, hogy a munkáltatónak bizonxos esetekben jogában álljon visszavonni a home office vagy távmunkás megállapodást, ezen felül az IVSZ szerint a szabályozásnak egyértelművé kell tennie, hogy otthonról való munkavégzés során a fizikai munkakörülmények megteremtése és fenntartása, a munkáltató által az egyes munkakörökhöz elrendelt adatvédelmi, biztonsági előírások betartása alapvetően a munkavállaló felelőssége.

A munkavállalóknak nyújtott megfelelő támogatáshoz kapcsolódna, hogy a munkavállaló köteles legyen bejelenteni, ha megváltozik a home office munkavégzés helyszíne, és így a munkáltató mérlegelhetné, hogy ott is fenntartható-e az adatvédelmi vagy adatbiztonsági előírások betartása. Valós esetekre reagálva az IVSZ egyértelművé tenné, hogy ha egy munkavállaló nem tájékoztatja a munkáltatóját a jogszabályban előírt engedélyezett időkereten túli külföldi munkavégzéséről, akkor ennek jogi és adóvonzatai az eddigi gyakorlat alapján őt magát, nem pedig a vállalkozást terhelik.

A szervezet úgy ítéli meg, hogy nem egyértelmű a home office-ban, távmunkában foglalkoztatottaknak adható, havi 20 ezer forintos szja-mentes juttatás számítása sem, vagyis hogy a jogalkotó a ténylegesen a home office-ban töltött napokat érti-e a kifizetési jogosultság alatt, vagy azt az időszakot, amelyben a munkavállaló már az Mt. szerinti távmunka-szerződéssel rendelkezik. Miután az első esetben a tényleges otthoni irodában töltött napok számával minden egyes hónapban külön-külön arányosítani kellene a kifizetést, és egy 50 százalékban otthonról dolgozó munkavállalónak már csak az összeg fele lenne adó- és járulékmentesen kifizethető, ezért az IVSZ szerint a második értelmezés lenne az életszerű.