Fontos aláíróval szaporodott azoknak az országoknak a csoportja, amelyek 15 százalékos egységes társasági adóval próbálják fair közteherviselésre szorítani a nagy informatikai vállalatokat.
Hirdetés
 

Az írek feladták korábbi ellenállásukat, és jelezték, aláírják az OECD globális minimumadóról szóló előterjesztését. A gazdasági világszervezet több mint 130 ország részvételével zajló párizsi ülésén így akár egyhangú döntés is születhet a témában. Feltéve, hogy a tervet eddig következetesen visszautasító magyar kormányzatnál is hasonló pálfordulásra kerül sor. Erre egyébként mutatkozik némi esély, mivel Magyarország több módosítással ugyan, de szintén jelezte már megegyezési készségét.

A nagyon hosszú huzavonát elszenvedő kezdeményezés egyértelműen az egyre nagyobbra növő, ám adózási szempontból nem kifejezetten lelkes technológiai vállalatok "megregulázásáról" szól. Az adóharmonizáció következtében remélhetőleg megszűnik az a gyakorlat, hogy ezek a cégek nem a bevétel keletkezésének helyén számolnak el az üzleti tevékenységükkel, hanem különböző kreatív pénzügyi és jogi manőverekkel becsatornázzák a forgalmat egy olyan helyre, ahol lényegesen kisebb összeggel letudható az adófizetési kötelezettségük.

Bezárul az ír kiskapu

Írország támogatása azért annyira fontos eleme a történetnek, mivel az ország a korábbi években adóparadicsomként működött rengeteg vállalat számára. Ezt az EU nem is nézte túl jó szemmel, amiből óriási összegekről szóló vizsgálatok születtek. Az Írekre nehezedő nyomás végül az adópolitika szigorítását eredéményezte, ám jelenleg is kedvezőbb az ottani ráta, mint a most minimumként megjelölt 15 százalék.

Beszámolók szerint az ír kormányzatnak az volt a legfőbb problémája, hogy ez a bizonyos 15 százalék felülről nem volt rögzítve, azaz elméletben nem volt akadálya mondjuk a közeljövőben egy magasabb sáv megállapításának. Írország viszont azzal, hogy a szövegből kikerül a "legalább" szó, már hajlandó elfogadni azt.

Ami a hazai álláspontot illeti: a külügyminisztériumból származó információk alapján a Magyarország jelentős módosításokkal ugyan, de hajlandó szintén beállni az összesen már több mint 140 országot felsorakoztató táborba. A feltételek között szerepel egy hosszú, tízéves átmeneti időszak biztosítása, illetve bizonyos kedvezmények és kivételek beemelése a közösen elfogadandó adópolitikába.

Az eredeti javaslat szerint egyébként már 2023-ban életbe kéne léptetni a vállalati minimumadót. A 15 százalékban meghatározott ráta csak azokra a multinacionális cégekre vonatkozna, amelyek éves árbevétele meghaladja a 750 millió eurót.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.