Egyes források szerint a Bank of China évente működési eredményének 1 százalékát fordítja többek között blockchain, felhős és mesterségesintelligencia-projektekre.
Hirdetés
 

Egy kínai lap számolt be róla pár napja először a Bank of China bejelentéséről: a bank informatikai igazgatja sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a jövőben minden eddiginél komolyabb erőforrásokat fordítanak fintech projektekre. Többek között a felhős megoldások, a blockcahin technológia, a mesterséges intelligencia, a big data valós felhasználása szerepel a tervek között.

Konkrét összegről nem beszélt a vezető, de a The Wall Street Journal szerint működési költségének több mint 1 százalékát szánja olyan projektekre. A Cointelegraph viszont sokkal ambiciózusabban értelmezi a forrásokat: szerintük az operatív profit (ami 2017-ben 70 milliárd dollár volt) 1 százalékát szánja ilyen célokra a bank.

Miért sok pénz ez?

Akármelyik értelmezés is igaz, irdatlan pénzről van szó, főleg ahhoz viszonyítva, hogy maga a blockhcain-piac mekkora jelenleg.

A WSJ idézi az IDC adatait: 2017-ben globálisan kevesebb mint 1 milliárd dollárt költöttek a vállalatok blockchain-megoldásokra. Az idei évben 2,1 milliárdos költést vár az amerikai piackutató. A WSJ szerint ugyanakkor a technológiát sokkal lassabban fogadják be a vállalatok, mint azt korábban várták. Ezt igazolja egy Gartner-kutatás is, amely szerint a vállalatok 34 százaléka egyelőre nem foglalkozik vele, persze ezzel szemben ott van egy masszív 43 százalék, amelyek radarján már legalább feltűnt a blockchain, de még a tesztfázisig is nagyon kevesen jutottak el.

Egy a CIO Journalnak nyilatkozó szakértő szerint egyébként a bejelentés pontosan illik Kínának abba a törekvésébe, hogy a lehető legszélesebb körben terjesszék el a civil szférában a technológiát, és erre ösztönzik a magánszektor szereplőit is.

A blokklác lehet a legfontosabb, arról esett a legtöbb szó

A Bank of China (amely nem mellesleg a világ negyedik legnagyobb bankja) informatikai igazgatója a legtöbbet a blockchain-fejlesztésekről beszélt. A banknál jelenleg is tucatnyi ilyen fejlesztés folyik, többek között a biztonságos adatmegosztásra, a határokon átnyúló fizetések egyszerűsítésére keresnek megoldásokat, de van digitális valuta projektjük is. 2017-ben a bank egyébként már világviszonylatban is a legtöbb blockchain-szabadalmat benyújtó vállalatok élcsapatába került.

A bank vezetője egyébként azt is bejelentette, hogy az év végéig befejezik felhős, big data, valamint mesterségesintelligencia-platformjuk felépítését. A bank egyébként már eddig is használt ilyen eszközöket. Valós idejű analitikát, big data elemzéseket és a mesterséges intelligencia lehetőségeit kombinálva elemeznek belső és külső adatokat (ügyfelek, számlák, tőkeáramlás stb.) optimalizálása hitelkockázat-értékelési rendszer optimalizálásához, a csalások valós idejű detektálásához vagy a pénzmosás elleni küzdelemben.

Cloud & big data

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.