Régen minden jobb – értsd: egyszerűbb – volt. A felhős fejlesztésekkel foglalkozók megtanulták a Javát, a .NET-et; a full stack fejlesztők pedig valamilyen JavaScript keretrendszert, és elmélyültek a relációs adatbázisok és CI/CD eszközök rejtelmeiben.
A mesterséges intelligencia miatt azonban sok fejlesztőnek kell újragondolnia, milyen irányt ad karrierjének. Sokaknál ez úgy vetődik fel, hogy vagy tanul valami újat, vagy elveszíti a munkáját. Árulkodó adat a helyzetről, hogy a technológiai ipar szereplői tavaly összességében több mint 120 ezer alkalmazottjuktól váltak meg. A layoffs.fyi ugyan nem közöl pozíciókra lebontott számokat, de az tudható, hogy egyre több helyen használnak kódgenerátorokat, vagy pl. low-coding platformokat, és emiatt már a fejlesztői pozíciók sem sérthetetlenek.
Akik tehát néhány éve még az élet császárai voltak, most azon törhetik a fejüket, hogy milyen tudással maradhatnak a felszínen. Ehhez persze kell némi jóstehetség is: minél nagyobb időtávra kell előre látni, hol nő a kereslet. Az például már most is látszik, hogy a szoftvergyártók egyre több platformjukat egészítenek ki ún. "agentic AI" képességekkel, és ez hatással lesz arra is, hogy a vállalatok mibe fektetnek, és mit fejlesztenek majd.
Egy az InfoWorld által megkérdezett szakértő szerint alapvető szemléletváltásra van szükség: a fejlesztőknek nem eszközökben, hanem ökoszisztémákban kell gondolkodniuk. Általánosságban olyan platformok felé érdemes tapogatózni, melyek ösztönzik a kísérletezést és az innovatív gondolkodást. Emellett felértékelődnek az önszerveződő szakmai közösségek, ahol a fejlesztők egymástól tanulhatnak technológiát és best practice-eket.
Segíthetnek a kutatások, elemzések is. A fejlesztői világ alakulását jól leköveti a Stack Overflow, a JetBrains éves jelentései vagy a DORA Research kutatása – hogy csak néhány lehetőséget említsünk.
Juniorok és szeniorok
Arról megoszlanak a vélemények, hogy ez az új helyzet a szenioroknak vagy a junioroknak kedvez-e. Az valószínűleg az utóbbiaknak, hogy még bármerre indulhatnak. A karriertanácsadók is a legfiatalabb generáció tanulási szokásait tartják a legcélravezetőbbnek: eszközök használatának gyors elsajátítását – pl. YouTube-videókból –, akár a mély háttértudás nélkül, lemásolva-adaptálva a látottakat.
A szeniorok viszont olyan készségek birtokában lehetnek, melyek értékállóak. Ilyen például a jártasság a rendszertervezésben, az automatizálásban vagy az API-k világában. A magasabb fejlesztői pozícióhoz pedig továbbra is elengedhetetlen a szoftverfejlesztés elveinek, elméleti alapjainak mélyebb ismerete. Ezek a képességek hosszú távon biztosítják egy fejlesztő nélkülözhetetlenségét, ráadásul ennek a tudásnak a birtokában nem lesznek bezárva egy ökoszisztémába.
Az kétségtelen, hogy az MI egyre nélkülözhetetlenebb segédeszköz, amely a teljes szoftver-életciklust végigkíséri (tesztelés, dokumentáció karbantartása stb.). A fejlesztés célja azonban nem változik: a logika alkalmazása a parancseszközökre, és az bizonyos szempontból másodlagos, hogy ezt természetes nyelven (tipikusan angolul) és az azt értelmező MI segítségével teszi valaki, vagy begépeli a kódot. Az MI képes kódot generálni, de nem érti, hogy a kód hatására mi történik a motorháztető alatt – ez teszi nélkülözhetetlenné a fejlesztőt.
Tanulni, tanulni, tanulni
És hogy mi lenne a teendő? Most hatványozottan igaz a karriertanácsadók közhelye: a készségek, konkrét ismeretek megszerzése nem elég, aki hosszú távra tervez, képességeinek fejlesztésére kell összpontosítania. A kódolás mögött az esetek többségében üzleti cél áll: új ötletek tesztelése, ügyfélélmény fejlesztése, munkafolyamatok automatizálása, innováció elősegítése stb. Az a fejlesztő, aki érti ezeket a célokat, hatékony partnere lesz az üzletnek, és tudása nélkülözhetetlen lesz a vállalatnak.
Ettől persze az élethosszig tartó tanulást nem lehet elbliccelni, mert az eszközök egyre gyorsabban változnak. De aki érti a lényeget, az új eszközöket is gyorsabban adaptálja.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak