A világgazdaságot uraló negatív tényezők maguktól felszámolják az elmúlt időszakban problémát jelentő csiphiányt.
Hirdetés
 

Rövid időn belül hatalmas fordulat következik be a globális félvezetőiparban - jósolja a Gartner legfrissebb jelentése. Az amerikai piackutató előrejelzése szerint a tavalyi több mint 26 százalékos éves növekedésre idén már alig valamit tudnak rápakolni a szállítók, jövőre pedig recesszióba süllyed a szektor.

Hol van már a csiphiány?!

Mindez elsősorban a világban idén elszabadult gazdasági problémáknak "köszönhető". A recesszió veszélye és az elszabaduló infláció egyaránt erősen visszafogja a fogyasztói keresletet (elég csak a PC-piac idei össszeomlását említeni). Ez pedig teljesen új helyzetet jelent a szegmensben, ahol a tavalyi év másról sem szólt, mint a csiphiányról, mivel a gyártók képtelenek voltak kielégíteni a keresletet.

 

Globális félvezetőpiac 2021-23 - Gartner
Infogram


A Gartner szakértői a helyzetet elemezve lefelé módosították korábbi előrejelzésüket a 2023-as várható forgalommal kapcsolatban. A félvezetőipar idén ugyanakkor még a nehézségek ellenére is képes kicsit növekedni. A prognosztizált 618 milliárd dollárnyi összbevétel 4 százalékkal fejelheti meg a tavalyi, kimagaslóan erősre sikeredett periódust.

Jövőre azonban már semmi nem marad a lendületből. A gyártóknak így egy zsugorodó tortából kell a saját részüket kihasítaniuk. A korábban remélt 623 milliárdhoz képest ugyanis lényegesen szerényebb, 596 milliárd dollárnyi lehet a szektor forgalma. Amennyiben beigazolódnak a szakértői előrejelzések, akkor a félvezetőpiac 3,6 százalékos recesszió elé néz.

Rossz memória

A szektor egyik legjelentősebb részét adó memóriacsipek esetében különösen látványos lesz a visszaesés. A Gartner szerint itt 16 százalékkal eshetnek vissza az eladások 2023-ban. A lejtmenet már az idei év hátralévő részében is érezhető. A beszűkülő kereslet, a felhalmozott készletek és a fogyasztói nyomás az árak csökkentésére egyaránt nehezíti a területen érdekelt gyártók dolgát, akik idén jó, ha tartani tudják tavaly elért bevételi szintjüket.

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.