Hiába gyarapszik, a fiatalok szemében egyre unalmasabb a Facebook, így új játszóterek után néznek.

A Facebook legfrissebb pénzügyi jelentése kapcsán Zuckerberg csapata első alkalommal ismerte el, hogy egyre kevesebb tinédzser használja a közösségi oldalt. A tendencia megfékezésére lazítanak az eddigi, meglehetősen szigorú életkor alapú korlátozáson, így már a 13-17 éve közötti fiatalok is létrehozhatják a fiókjukat. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ezzel a lépéssel elkéstek, mivel a fiatalok egyébként is gyorsan új termékek, alkalmazások után néznek, főleg akkor, ha az addigi túlhasználttá, érdektelenné, unalmassá válik.

A Facebook esetében pontosan ez a helyzet, ezért a tinik olyan új platformokat keresnek, ahol szabadon, a szülői és bármilyen egyéb felügyelet nélkül oszthatják meg a megosztani valójukat. A Market Watch összeállítása jól mutatja, hogy a kifejezetten a mobilos környezet fogja meg ezt a korosztályt, ezért nem véletlen, hogy az 5 alternatívából négyet okostelefonokra álmodtak meg. Lássuk, miért hagyják ott a fiatalok a Facebookot!

Snapchat

A Snapchat tökéletesen ráérzett arra, hogy mire vágynak a fiatalok. Képek, videók küldése úgy, hogy annak ne maradjon nyoma az interneten és csak az láthassa, akinek címezték. A 2011-ben indult Snapchat ezt ígéri, az üzenet megtekintés után eltűnik a mobil kijelzőjéről, sőt a szolgáltató még a szervereiről is törli annak tartalmát. A fotók, illetve 1 és 10 másodperc hosszúság közötti mozgóképek küldésére szolgáló app az indulás óta eltelt rövid idő alatt összeszedett 100 millió felhasználót, akik 350 millió önmegsemmisítő üzenetet küldenek naponta. A Pew Research Center adatai szerint a 18-29 éves korosztályba tartozók 26 százaléka használja az alkalmazást, de az idősebb generációk tagjai is szívesen kipróbálják (5% és 3%).

Pheed

A Pheed az Instagram, a Twitter, a Vine és a Facebook ügyes keveréke, amiből kiemelték a legtöbb idegesítő korlátozást. A megosztáson, egymás követésén alapuló alkalmazásba feltöltött fotókat úgy szerkesztik a felhasználók, ahogy akarják, de nincs méretbeli korlátozás sem. A szöveges üzenetek maximum 420 karaktert tartalmazhatnak, ami korlátos ugyan, de jócskán meghaladja a Twitter sokat szidott 140 karakterét. A videók, hangüzenetek hosszát szintén nem szorítják korlátok közé, akármilyen hosszúak és felbontásúak lehetnek a felvételek. A Pheed 2012 novemberében kezdte pályafutását, ami után 6 héttel már 1 milliós táborról adtak hírt az alapítók, idén márciusra ez a szám 3 millióra nőtt. Az év végére ezt a mennyiséget valószínűleg megduplázza a Pheed, aminek népszerűsítésére egyszer sem használtak reklámot, nem vásároltak hamis felhasználókat, a terjedéshez állítólag elegendő volt az fiatalok egymás közti ajánlása, akiknek 82 százaléka a 18-25 éves korosztályból kerül ki.

PicsArt

Az Instagram sikerének egyik kulcsa az önkifejezés lehetősége, ami még akkor is rendkívül vonzó a  felhasználók szemében, ha csak minimális kreativitást engedélyez az alkalmazás. A PicsArt pont ebben más, mivel itt a cél a művészetek felé hajló közösség összekovácsolása egy fotószerkesztő és rajzoló app segítségével. A PicsArt sokkal több lehetőséget ad a képek manipulálására, átszínezésére, mint az Instagram, és itt is ugyanúgy megtalálható az a képfolyam, ahol a felhasználók megoszthatják műveiket (hiszen közönség nélkül mit sem ér az egész). Az ingyenes applikáció 2011 novemberében került a szoftverboltokba, mostanra 77 millió letöltést ért el, az aktív havi felhasználói számról viszont a cég nem közölt adatokat. Azt azonban lehet tudni, hogy a rajzos kedvű fiatalok (főleg lányok) 20 százaléka 13 és 17 év közötti, a 18-24 éves korosztályhoz tartozók még többen vannak: a felhasználók több mint 40 százaléka ebből a csoportból kerül ki.


Tumblr

A Tumblr nem nevezhető éppen friss szereplőnek a mezőnyben, mivel már 2007 óta megtalálható a neten. A főleg rövid szövegek, képek, videók posztolására kitalált mikroblog platformra akkor hárult nagyobb figyelem, amikor a Yahoo májusban 1,1 milliárd amerikai dollárért felvásárolta az egész céget. Hogy Marissa Mayer hogyan fakaszt pénzt a Tumblr posztokból és felhasználókból, azt egyelőre nem lehet tudni, az azonban világos, hogy ez a formátum szintén nagyon népszerű a fiatalok körében. Az eddig 144 millió blogot, valamint 65 milliárd bejegyzést generáló Tumblr-t a 13-18 éves tinik 60 százaléka használja, de a 19 és 25 év közöttiek körében is nagy népszerűségnek örvend (57%) az oldal.

Vine

Amikor a Twitter idén januárban elindította a rövid videók rögzítésére és megosztására szolgáló Vine-t, hatalmas sikert jósoltak az alkalmazásnak. A helyzet már az iOS verzió publikálása után is jó volt, de amikor júniusban kijött az androidos verzió, akkor indult be igazán az alkalmazás (40 millió felhasználó). A nagy felfutásnak az vetett véget, hogy az Instagram is bevezette a rövid videók posztolásának lehetőségét, ami mindössze annyiban volt más, hogy a felvételek hosszát nem korlátozták 6 másodpercben. A Vine lendülete megtört ugyan, viszont hatalmas visszaesés sem mutatkozott azóta, a megosztási oldalak pedig azóta is tele vannak a Vine-nal készített miniatűr videó etűdökkel. A Vine fiók létrehozásnál nem szükséges életkort megadni, így a Twitter nem rendelkezik erre vonatkozó adatokkal, azt azonban több kutatási eredmény bizonyítja, hogy a fiatalok egyöntetűen a vizuális megosztási formák felé húznak, amit a Vine tökéletesen kiszolgál.

Fontos tervrajzokat loptak az Apple-től. Zsarolják a vállalatot

A Maceket is elérte az új zsarolási típus. Az időzítés valószínűleg szándékos: a napokban mutatták be a vállalat új termékeit.
 
Hirdetés

Három fontos tanács a jövőálló vállalkozások felépítéséhez

A VMware Future Ready Solution megoldásai lehetővé teszik a problémákra adott gyors reakciót, az új körülményekhez való alkalmazkodás és az innováció felgyorsítását is.

A virtualizáció nem válik elavulttá a konténerizació és a Kubernetes miatt, sőt katalizátora lehet az új techológiák bevezetésének.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.