Nem vállalt rizikót a Microsoft és a cégen belüli állományból választott új CEO-t.
Hirdetés
 

46 éves, 22 éve dolgozik a Microsoft kötelékében, ugyanennyi ideje házas, három gyermeke van, hobbija a krikett és a versek. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az indiai származású Satya Nadella lett a Microsoft harmadik vezérigazgatója. Ezt megelőzőn csak a leköszönő Steve Ballmer és a társalapító Bill Gates töltötte be ezt a pozíciót.

Az innováció élharcosa

A szakemberrel készített friss interjúból kiderül, hogy Nadellát a tudásvágy hajtja, mindig tanulna, és időnként több online kurzust vesz fel, mint amit képes lenne elvégezni. Első intézkedéseként azt szeretnél megoldani, hogy minden olyan tényező tűnjön el a cég életéből, amit valamilyen módon gátolja az innovációt. Az innováció ezen kívül is gyakran, elsődleges célként hangzott el a bemutatkozása során, sőt, az új CEO bemutatása céljából létrehozott microsite-on található idézet szerint „Ez az iparág nem a tradíciókat, hanem kizárólag az újítást tiszteli”.

Nadella szinte egész eddigi szakmaik pályafutása során a Microsoft stábját erősítette, azt megelőzően egy rövid ideig a Sun Microsystemnél dolgozott. A redmondi cégnél korábban a szerverek és fejlesztői eszközök üzletág élén állt, a legutóbbi szervezetátalakítás óta pedig hozzá tartozott a cégeknek kínált összes felhő alapú termék, az adatközponti megoldások, és fejlesztői eszközök.

Steve Ballmer tavaly augusztus leköszönése óta óriási figyelem övezi a szoftvercég kiválasztási folyamatát, amiről eddig kizárólag találgatások jelentek meg. Az igazgatótanács egy speciális bizottságot hozott létre Ballmer utódjának megtalálása érdekében és a hírek szerint első körben 100 lehetséges szakemberrel kezdtek, amit aztán pár hónap alatt 5-re szűkítettek el. Sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy a Ford vezérigazgatója, Alan Mulally, illetve Stephen Elop, a Nokia CEO-ja is esélyes a posztra, de pár nappal ezelőtt már biztosnak látszott, hogy Satya Nadella személyében sikerült megtalálni a Microsoft új vezetőjét.

Vezércsere járulékos áldozattal

A korábban kiszivárogtatott információk abban sem tévedtek, hogy Bill Gates pozíciója is megváltozik. Eddig azt lehetett tudni, hogy megválik az igazgatótanács elnöki székétől, de a források szerint az még nem volt egyértelmű, hogy Gates visszavonul a MS ügyeitől és a feleségével vezett alapítványra fókuszál, vagy marad a Microsoftnál egy másik poszton. Ma kiderült, hogy utóbbi történik: Bill Gates Nadella felkérésére az új CEO technoloógiai tanácsadójaként dolgozik tovább, amely a tervek szerint idejének egy harmadát fogja igénybe venni. Gates elnöki helyét John Thompson veszi át.

Közösség & HR

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.