A MIT fejlesztette egy holland kutatóintézettel, és Amszterdamban tesztelik. Kevés ideálisabb helyet találhattak volna a kipróbálására.

Amerikai-holland együttműködés eredményeként érdekes robothajó-kísérlet indult Amszterdamban. Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) két laborja és az amszterdami Institute for Advanced Metropolitan Solutions (AMS Institute) a városatyák teljes támogatása mellett a holland város csatornáin tesztel egy közösen fejlesztett önvezető vízi taxit. Az önvezető autókhoz képest viszonylag rövid idő alatt jutott el a fejlesztőcsapat az ötlettől a működő prototípus vízre bocsátásáig.

Mint a MIT honlapján olvasható beszámolóból kiderül, a fejlesztés egy miniatürizált prototípus építésével indult 2015 végén. Tavaly készültek el a hajó egy félméretű, mintegy 2 méter hosszú változatával, majd idén építettek két teljes méretű, maximum öt ember vagy ugyanakkora tömegű egyéb teher szállítására alkalmas hajót, melyeket az amszterdami csatornarendszerben kísérleti jelleggel üzembe is helyeztek.

A futurisztikus formavilágú vízi taxit (lásd a videót) elektromos motor hajtja. A kisebb láda méretű akkumulátor 10 órányi hajókázásra elegendő energiát tud biztosítani, és vezeték nélkül tölthető. Ez utóbbi azért is fontos, mert így megfelelő kikötői infrastruktúra mellett emberi beavatkozás nélkül is töltődhet az akku a várakozási idő alatt.

A víz sok szempontból különleges terep

A hajó vezérlőrendszere az útirány alapját, azaz hogy mely pontról mely pontra kell eljutni, GPS segítségével határozza meg. A konkrét útvonalat azonban LIDAR és a 360 fokban látó kamerarendszer határozza meg. Ezek segítenek felismerni az út során az egyedi és változó körülményeket, akadályokat, például más hajókat, hidakat, vízben álló hídpilléreket stb. Az algoritmus felismerési képessége folyamatosan fejlődik, de ehhez egyelőre a kutatók manuális segítsége kell. Ha a hajó találkozik egy új, számára ismeretlen tárggyal, annak paramétereit szenzorai rögzítik, és az algoritmus megjelöli ismeretlenként. Az ilyen objektumok címkézését a kutatók utólag, kézzel végzik el a napi adatok elemzése során.

A MIT beszámolója alapján úgy tűnik, a kutatási program legfontosabb eredménye a dinamikus pozicionálás. Ez a leírás alapján leginkább ahhoz hasonlít, amit a Zürichi Egyetem fejlesztői alkalmaztak autonóm drónjukban: nem (vagy nem csak) egy előre betáplált térkép  alapján közlekedik a hajó, hanem folyamatosan fel tudja térképezni környezetét, hogy megtalálja az optimális útirányt. Igaz, az MIT hajója valószínűleg komótosabb tempóban közlekedik, mint a svájci csodadrón.
 


A kutatók egyik nagy eredményüknek tartják, hogy a hajó képes nagyon precízen megközelíteni más úszó járműveket. Ez a technika segíti például abban, hogy automatikusan hozzá tudjon kapcsolódni más járművekkel vagy a kikötői mólóhoz. A hajó kamerái egyedi QR kódok alapján azonosítják ezeket a dokkolási helyeket. A kutatók szerint így ideiglenes pontonhídszerű átkelőkhöz lehetne használni a hajókat a csatornákon előre kiépített dokkolóknál, ha a városi forgalom megkívánná (pl. baleset miatt le kell zárni egy nagyobb forgalmú hidat). Vagy például szigeteket lehet kialakítani belőlük vízi színpadhoz vagy rendezvényhelyszínhez.

On-demand közlekedéshez on-demand hajó

A Roboat céljához illően tehát sokoldalú, amihez a csapat egy különleges, a különböző funkciókhoz modulárisan alakítható hajótörzset tervezett. Az alap fix, de például a fedélzeti részt aszerint lehet alakítani, hogy például személyeket vagy terhet szállít.

Október 28-án elindult az éles teszt, a két kísérleti hajót már vízre bocsátották. A kutatók szerint járművük nagy segítség lehet olyan Amszterdamhoz hasonló szerkezetű városokban, melyekben kiterjed hajózható csatornarendszer van. A teljes autonómiát azonban a kutatók biztonsági okokból egyelőre nem támogatják. A felügyelethez azonban elég egy szárazföldi operátor, aki egy irányítóközpontból akár 50-nél több Roboatot is tud felügyelni.

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.