Az átlagos amerikai háromszor annyi pénzt hagy ott az online kereskedőknél, de a kínai e-kereskedelmi forgalom már így is jóval megelőzi az USA-t.

Ebben az évben is túl vagyunk a Black Friday és a Cyber Monday novemberi akcióin, és lezavarták a fekete péntek kínai megfelelőjét, az évek óta rettenetes forgamat generáló Szingli Napot is. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az amerikából átvett akciós nap mifelénk inkább egy hetekig tartó kampányra hasonlít, amelynek során a GKI Digital reprezentatív felmérése szerint 800 ezer vásáró 1,1-1,2 millió rendelést ad le, nagyjából 40 milliárd forintot hagyva az üzletekben. Egy másik piackutató, az eNET ugyanakkor azt is megállaptja, hogy a fogyasztók lelkesedése az idén sem volt elsöprő, köszönhetően a Magyar Posta két évvel ezelőtti látványos összeomlásának, vagy éppen az erőltetett akcióknak és az árakkal való gátlástalan trükközésnek.

Mindezzel kapcsolatban most feltúrtuk a Statista Digital Market Outlook adatait is, amelyek újabb (bár legnkább csak tájékoztató jellegű) statisztikákkal szolgálnak a globális és a hazai piac helyzetéről. Kezdjük a leginkább látványos számokkal: a vásárlók tömegét tekintve Kína ebben az évben már átlépte az egymilliárdos küszöböt, amivel a Statista prognózisa alapján 636 milliárd dollárnak megfelelő éves forgalmat termel majd 2018 végéig, miután az átlagos kínai online vásárló 634 dollárt költ a digitális csatornákon, a legnagyobb arányban divatcikkekre.

Sokan vannak, de nem elegen

Az Egyesült Államokban ugyanez az érték 1952 dollár, vagyis több mint háromszorosa a kínai átlagnak. Az amerikai piacon viszont "csak" 259 millió online vásárló aktívkodik, így az összes bevételt is jóval alacsonyabbra, 504 milliárd dollárra teszik. A dobogóra az 53 millió brit internetes vásárló kapaszkodott még fel, akik fejenként 1639 dollárért, összesen pedig több mint 86 milliárd dollárért rendelnek az idén az online boltokból. Az egy felhasználóra jutó átlagos bevétel a németeknél és a franciáknál haladja még meg az ezer dollárt, de a negyedik legnagyobb piacnak mégis Japán számít a maga 82 milliárdot közelítő forgalmával.

A vásárlók száma és költése más országokban nem ad ennyire látványos szorzatokat. Brazíliában például várhatóan 119 millióan vásárolnak a neten az év végéig, de egy-egy fogyasztó átlagban csak 123 dollárra jó. Ugyanígy a spanyol netezők majdnem annyiért vesznek e-kereskedelmi cikkeket, mint a kínaiak, de 28 milliós létszámukkal három tucatszor kevesebben vannak. A globális e-kereskedelmi forgalom egyébként 1785 milliárd dollár körül lesz 2018-ban, amit a Statista előrejelzése szerint 3,26 milliárd fogyasztó dob majd össze a kereskedőknek. Ők fejenként 633 dollárt költenek majd, vagyis a kínai felhasználók létszáma a világátlagot is elég rendesen a kínai átlaghoz görbíti.

A Statista a magyar piacról szólva 1,888 milliárd dolláros e-kereskedelmi forgalomról beszél (ez kábé 525 milliárd foritnak felel meg), ami 2023-ig 7,4 százalékos összetett éves növekedési ütemben 2,693 milliárd dollárra növekedhet. Ugyanekkorra a felhasználás jelenlegi, valamivel 69 százalék fölötti penetrációja 73 százalék fölé bővül. Az egy felhasználóra jutó átlagos bevételt 2018-ban 280,5 dollárra (75-80 ezer forintra) teszik Magyarországon, az online kereskedelem legnagyobb piaci szegmensének pedig a játékokat, a hobbitermékeket és a DIY cikkeket magában foglaló kategóriát jelölik.

Közösség & HR

Úgy tűnik, a fiatalok unják a VR-szemüvegeket

Egy friss felmérés szerint nem csak azokat lesz nehéz meggyőzniük a gyártóknak, hogy fektessenek pénzt és időt a virtuális valóságba, akiknek még nincs saját VR-headsetjük.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.