A Pixel 2 hibái ellenére eggyel több modellt tervez az amerikai keresőóriás piacra dobni jövőre.

Minden buktatója ellenére bejönni látszik a Google-nek az okostelefon-gyártás. Ezt mutatja, hogy a kiszivárgott információk szerint jövőre már nem kettő, hanem rögtön három típussal fog majd előrukkolni a vállalat.

Új készülékek, új Android

A Droid Life-on megjelent információk alapján jelenleg Crosshatch, Albacore és Blueline néven futnak a még csak tervezési fázisban levő okostelefonok. Ezek közül az első a Pixel 3 kódneve, az ide tartozó termékek adják majd a Google 2018-as prémium és/vagy csúcskategóriás okostelefon-kínálatát. Egy negyedik kódnév, a Wahoo is ismertté vált. Ezt a Pixel 2 és Pixel 2 XL egyesített kerneléhez kötik; több információ jelenleg még nem áll rendelkezésre.

Ezzel párhuzamosan bemutatkozott az Android Oreo legújabb preview-ja is. A 8.1-es változat ugyan csak decemberben lesz széles körben elérhető, de a fejlesztők már most próbálgathatják, mire képes. Az olyan kisebb újítások mellett, mint hogy másodpercenként maximum egy hangjelzést adhatnak az értesítések vagy, hogy az Android Oreo logo valóban egy kekszre hasonlít, hoz egy nagyobb változást is.

A frissítés aktiválja a készülékben levő, eddig csendben várakozó Pixel Visual Core SoC-ot. A mesterséges intelligencia teljesítményét felpörgető – és így többek között minden korábbinál könnyebben készíthető jó fényképeket eredményező - megoldásról itt olvashat bővebben.

Képernyő-problémák

Kétségtelen, hogy a felső kategóriába pozícionált készülékek figyelmet érdemelnek (és nem csak az élőszóban történő valós idejű fordítás lehetősge miatt), de azt, hogy egyértelmű sikertörténet lenne a Google okostelefon-gyártó biznisze, nem lehet kijelenteni. Az első szériából mindössze 1 millió ment el az értékesítés kezdetét követő nyolc hónap alatt, és ez nem az a mennyiség, amivel meg lehetne váltani a piacot (nagyjából az akkori Windows Phone részesedés szintjét hozták az új Pixelek).

A felívelést a Pixel 2-től várták, és habár ennek eladási adatairól még semmilyen – burkolt vagy nyilvános – adat nem áll rendelkezésre, nem ment le bukkanók nélkül az első pár hét. Felhasználói visszajelzések alapján elsősorban a kijelzővel akadtak gondok, ráadásul nem is csak egyféle hibáról számoltak be az új okostelefonokat használók.

Az egyik jelenség a plazma-világból (vagy még régebbről, a katódsugárcsöves monitorok és tévék korából) ismerős képbeégés, vagyis az effektus, amikor a kijelzőn hosszú időn keresztül változatlanul, folyamatosan megjelenített tartalom körvonalai permanenssé válnak. Ez volt egyébként az egyik fő oka a képernyővédők (screensaver) 20-30 évvel ezelőtti elterjedésének, melyek a CRT monitorokat hivatottak megvédeni a jelenségtől.

Nincs minden rendben a kijelző betekintési szögeivel sem; állítások szerint oldalról nézve hajlamosak bekékülni/liluni a színek. Ez sajnos olyan jelenség, amit szoftveresen nem lehet orvosolni, mert az kifejezetten az LG által gyártott pOLED paneleket érinti. Szerencsére szemből nézve a kijelzőt nem okoz gondot, viszont a tartalmak másoknak való megmutatásakor már élményrontó hatású.

Emellett a Pixel 2 XL kijelzőinek színei maguk is fakóbbak a kisebb modellbe szerelt AMOLED-en keresztül látható állapothoz képest (lásd fenti képünket: a felsőn a Pixel 2, az alsón a Pixel 2 XL kijelzője látható). Ez ugyanakkor relatíve könnyen orvosolható: szoftveres beavatkozással helyre lehet billenteni a szaturáció szintjét, megfelelőre kalibrálva a kijelzőt. Érdekes, hogy míg a Google okostelefonjaiban a piros színek vannak elnyomva, addig a Samsung Galaxy S8 esetében pont annak dominanciája okozott gondot kezdetben.

Ne használja az NFC-t, az segít!

És itt még mindig nem ért véget a bosszantó jelenségek sora. Több beszámoló szerint is a Pixel 2 magasan sípoló és/vagy kattogó hangot ad ki magából (ez a zavaró hatás az NFC kikapcsolásával orvosolható). A Pixel 2 XL esetében viszont magával a beépített hangszóróval van probléma: az egyik 10 decibellel hangosabb, mint a másik. Mint kiderült, ez direkt van: a mérnökök így iktatták ki a hangszóró által keltett, nem kívánatos rezgés hatásait.

Kérdés, hogy lesz-e globális készülékvisszahívás, rászánja-e magát a Google arra, hogy a szoftveresen nem javítható hibákat egy, a mobilos részleg profitabilitását jelentősen megcsapoló akcióval vágja agyon. Ez, különösen az egymilliárd dolláros HTC-biznisszel együtt nem vetít túl jó képet a divízió rövidtávú nyereségességére.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.