A tavalyi mennyiséghez képest alig pár év alatt a háromszorosára nőhet a szegmens. Ettől függetlenül a dizájn nem fog eluralkodni az okostelefonos piacon.
Hirdetés
 

Tavaly "ledobták a tojáshéjat" magukról a különböző módon hajtogatható telefonok - olvasható ki az IDC szektorról közölt friss elemzésének adataiból. Az amerikai piackutató szakértői 2025-re előretekintve folyamatos és erős növekedést jósolnak az egyelőre ritkaságszámba menő formátumnak.

Nagy tempót diktálnak

2021-ben a becslések szerint 7,1 millió összecsukható okostelefon talált gazdára, ami hatalmas, több mint 260 százalékos éves növekedésnek felel meg. Ehhez az impresszív számhoz azonban nagyban hozzájárult a rendkívül alacsony bázisérték, hiszen ez a típus éppen csak most kezd valódi választási lehetőségként megjelenni a piacon.

Az elkövetkező években természetesen már nem lesz tartható a három számjegyű tempó, ám a szegmens így is nagyon komoly lendületben maradhat. Az IDC 2025-re állított üveggömbjében 27,6 milliós éves eladási mennyiség sejlik fel, ami az előttünk álló években átlag 70 százalékos expanziónak felel meg.

 

Összecsukható és hagyományos okostelefonok piaca 2021-2025 - IDC
Infogram

 

Az új megoldások a teljes piac átlagát sokszorosan meghaladó potenciális növekedés ellenére sem fogják eluralni a mobilos szektort, hiszen a 2025-re prognosztizált eladási mennyiség is csupán 1,8 százalékos tortaszeletet képvisel majd. Az IDC elemzése azonban rámutat arra, hogy más oldalról nézve a hajlítható kijelzős készülékek máris jelentős szereplői a piacnak. A tavalyi bő 7 millió darabos forgalom ugyanis a harmadát tette ki a leszállított csúcskategóriás (1000 dollárnál drágább) androidos telefonok között.

Lassan beérik a technológia

A tavalyi felfutás egyértelműen a Samsung két új készülékének köszönhető. A Galaxy Z Fold 3 és a kisebb testvérnek tekinthető Z Flip 3 egyaránt képes volt nagy érdeklődést kiváltani az újdonságra éhes közönségből. Hiába volt technikai gyerekbetegségekkelcsúszásokkal és kínos beismerésekkel kikövezve az idáig vezető út, a dél-koreai gyártó technológiába vetett bizalma és kitartása mostanra egyértelmű dominanciát, 90 százalék körüli részesedést eredményezett az egyelőre nem túl jelentős piaci torta birtoklásában.

A játszma azonban még csak most indul be igazán. A Samsung sikerét más Androidban érdekelt gyártók is szeretnék lemásolni, amire kísérletet is tesznek majd többen az idén érkező új modellekkel. A szépen hízó réspiacot alapjaiban mozgathatja meg az Apple régóta emlegetett, de egyelőre csak egyre húzódó belépése a területre.

Konzumer tech

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.