A logisztikai szolgáltató már teszteli azt a drónos technológiát, amely anyahajóként használná a megszokott futárautókat.
Hirdetés
 

A nemzetközi logisztikai vállalat nemrég azzal küzdötte be magát a legnépszerűbb hírek közé, hogy ismét felkapták azt a 2004 óta élő UPS-es direktívát, amelynek értelmében a cég járműveinek útvonalát lehetőleg balra kanyarodások nélkül tervezik meg. A 90 százalékban jobb kanyarokkal összelegózott útvonalak természetesen hosszabbak lehetnek, mivel azonban sokkal ritkábban keresztezik a szembe jövő forgalmat, a társaság ezzel saját állítása szerint 10 millió gallon üzemanyagot spórol évente. Kisebb a balesetek kockázata is, a UPS járműparkja pedig 1100 darab teherautóval csökkent – vagyis a látszólag hosszabb útvonalak ellenére is hatékonyabbá vállt a szállítás.

A vállalat a jelek szerint nem állt meg a teherautóknál, egy tegnapi közlemény szerint ugyanis sikeresen teszteltek egy UPS-futárautó tetejéről indítható drónt, amely leszállítja a megfelelő csomagot, majd visszatér a járműhöz, miközben az azt vezető futár a további kiszállításokat intézi az útvonalán. A drónt és az elektromos UPS-futárautót egyaránt az ohiói  Workhorse Group építette, a tesztre pedig Floridában került sor.

Megpakolják, aztán tovaröppen

A Workhorse HorseFly UAV szállítási rendszer oktokopter szállítódrónja elvileg a Workhorse-elektromos/hibrid futárautó termékcsaládjának járműihez integrált modell, ami a futárautók tetején dokkol. A drón aljára függesztett kosár egy nyíláson keresztül lóg be a belső térbe, ahol a futár csak belepakolja a csomagot, és elküldi a drónt a megadott címre egy előre beállított útvonalon. Az autonóm módon közlekedő HorseFly drón dokkolás közben tölti magát újra, maximális repülési ideje 30 perc, és legfeljebb 4,5 kilós csomagokat tud röptetni.
 

Őróla van szó. (forrás: CNN Tech)


A UPS komoly eredményeket vár a technológiától, amelyre különösen a vidéki helyszíneken számítanak, ahol a futároknak sokkal nagyobb távolságokat kell megtenniük, hogy egyetlen kiszállítást elvégezzenek. Ha egy háromszög alakú szállítási útvonalat képzelünk el, ahol a megállók autóval több mérföld távolságra vannak egymástól, könnyű elképzelni a megtakarítást, amit a járműről induló és arra visszatérő drón jelenthet.

Folynak a technológiai tesztek

A hálózat hatékonyságának növelése mellett a drónok a szennyezőanyag-kibocsátást is csökkentik, a UPS számításai szerint pedig a dróntechnológia futáronként naponta egyetlen mérföld mínuszt feltételezve is évi 50 millió dollár megtakarítást jelenthet. A vállalat adatai alapján naponta százezernél is több UPS-futár indul útnak, így a szállítási idő és a járműköltségek csökkentése alapvetőnek tűnik az e-kereskedelem térnyerésével megnövekvő ügyféligények kiszolgálásában.

A UPS a közlemény szerint már évek óta teszteli az automatizálási és robottechnológiákat, így a drónokat is. A lakossági kiszolgálás mellett tavaly szeptemberben egy kitalált szállítási szituációt valósított meg, amelyben egy sürgős gyógyszerszállítmányt kellett a parttól három mérföldre fekvő atlanti-óceáni szigetre vinni, de a társaság saját magasraktárainak polcain végzett leltárellenőrzéshez is tesztel drónokat.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.