Egyelőre nincs törvényben meghatározott szankciója, ha a munkáltató 0-24 órában emailekkel bombázza a dolgozókat, de az új kormányzati ajánlás szerint Írországban már mindenki megteheti, hogy délután 5 és reggel 9 között rá se bagózik a céges üzenetekre.
Hirdetés
 

Ahogy a munkacélú laptopok és okostelefonok egyre több munkavállaló otthonába is utat találtak, úgy növekszik rá az igény, hogy használatuknak a szabályozás szintjén is világosabb kereteket szabjanak. A brit szakszervezeti szövetség által néhány hete kiadott, elsősorban az MI-alkalmazásokról szóló jelentés például azt javasolja, hogy mielőbb emeljék a munkavállalói jogok közé a "lecsatlakozást", vagyis azt, hogy a dolgozók a saját választásuk szerint legalább a munkahelyen kívüli szabad idejüket "kommunikációmentesen" tölthessék el.

Ez Írországban, legalábbis részben, most meg is valósul: az ipari, kereskedelmi és munkaügyi minisztérium által kiadott új magatartási kódex már egyértelműen megfogalmazza, hogy a dolgozóknak a munkaidejük végeztével lehetőséget kell kapniuk rá, hogy saját elhatározásuk szerint leadják szakmai kötelezettségeiket, vagyis másnap reggelig megszüntessék kapcsolatukat a napi munkájukkal, aminek alapvető eleme a munkahelyi kommunikáció felfüggesztése és az ezzel kapcsolatos üzenetek figyelmen kívül hagyása.

Az elmúlt hónapokban kidolgozott magatartási kódex hivatalos célja, hogy elősegítse és támogassa a világjárvány nyomán erőltetett ütemben bevezetett távmunkát, de új irányvonalakat határoz meg tulajdonképpen az összes fajta alkalmazásban, beleértve a fizikai munkahelyeket is. A minisztérium szerint abeosztásoktól függetlenül igyekezni kell megteremteni a munka és a magánélet egészséges viszonyát, ebbe pedig az is beletartozik, hogy a munkaidőn kívüli időban valóban ne kelljen a munkahelyi ügyekkel foglalkozni.

A "lecsatlakozássi jog" részeként a kódex több kulcsfontosságú záradékot is rögzít. A munkavállalóknak nem kell a rögzített munkaidejükön kívül szakmai feladatokat ellátniuk, és nem is büntethetik őket azért, ha a munkaidőn kívül megtagadják az ilyen ügyekben való részvételt. Ebből következően a munkatársaknak is tiszteletben kell tartaniuk a kollégáik lecsatlakozáshoz való jogát való jogát, és tartózkodnak az elektronikus levelek küldözgetésétől vagy a megállapított munkaidőn kívüli telefonálgatástól.

Egyelőre csak ajánlás

Az új rendelkezések kitérnek rá, hogy a megfelelő beosztásokban ez természetesen nem mindig alkalmazható, mint ahogy az egyes munkahelyekre sem próbálják ráerőltetni a kilenctől ötig tartó munkavégzést. A dokumentum arra ösztönzi a munkaadókat, hogy alakítsák ki saját hatáskörükben az ezzel kapcsolatos házirendeket, ebben pedig legyenek tekintettel saját észszerű működésükre, így a speciális munkakörökre vagy a felmerülő vészhelyzeti lehetőségekre is. Mivel nem törvényről van szó, a magatartási kódextől való eltérés miatt a munkáltatókat egyelőre nem lehet közvetlenül szankcionálni, a beszámolókból azonban kiderül, hogy a munkaügyi bíróságok figyelembe vehetik az ettől való eltéréseket, még ha nem is állípathatnak meg direkt törvénysértést.

A kódex arra is kitér, hogy bizonyos pozíciók közvetett módon is hozzájárulnak a munkaidőhöz, például a be- és hazautazással, az egyes munkavállalók különböző helyzete pedig felveti a munka-magánélet egyensúly rugalmasabb, részben személyre szabott értelmezését. Az anyag még a vállalati kommunikációval kapcsolatban is irányelveket fogalmaz meg, így kitér rá, hogy a munkaidőn küldött céges üzenetekben kerülni kell a sürgető megfogalmazásokat, sőt egyértelművé kell tenni, hogy az ilyen levelekre nem várnak azonnali választ.

Az ajánlások megfogalmazásával párhuzamosan a minisztérium társadalmi egyeztetést kezdeményezett azokról a jogokról, amelyek a távmunka igényléséhez kapcsolódnak, vagyis azoknak a kereteknek a felállításáról, amelyek között a az egyes pozíciókat ide-oda lehet pakolni az otthoni és a fizikai munkahelyek között. A törvények Írországban lehetővé teszik ugyan, hogy a munkáltatók távmunkára küldjék az alkalmazottakat, ennek pontos szabályai azonban még nincsenek lefektetve.

Közösség & HR

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.