A pénzügyi gondokkal küzdő közösségi platform hamarosan csak előfizetőknek engedi meg, hogy élő adást indítsanak.
Hirdetés
 

Igencsak bátor, vagy más megközelítésben botor lépésre szánta el magát az X. Az Elon Musk által 2022 őszén még Twitter néven kényszerből megvásárolt közösségi hálózat ugyanis bejelentette, hogy hamarosan már kizárólag a fizetős ügyfeleik számára biztosítják az élő adások lehetőségét.

 

 

A lépés abból a szempontból egyáltalán nem nevezhető meglepőnek, hogy a platform a Musk-éra alatt abszolút fókuszba helyezte a felhasználói bevételeket, ezért mindenféle közvetett és közvetlen módon igyekeznek a pénztárhoz terelni az X használóit. Az elsőre teljes kudarcként startoló, majd gyorsan visszavont Blue (ma már Premium) előfizetéses konstrukció az újrakalibrálást követően sem lett közönségkedvenc, így egyelőre nem tudta kiváltani a meredeken zuhanó reklámbevételeket.

A vállalat leginkább a funkciók fizetős fal mögé szorításával igyekszik vonzóvá tenni a most már háromféle szintten (havi 3-tól 16 dolláros áron) megvásárolható előfizetői csomagjait. A fizetős ügyfelek kategóriától függően így kapnak szerkesztési, válaszolási lehetőséget, megjelenést mások hírfolyamában, hosszabb bejegyzésírási lehetőséget, kevesebb reklámot.

Értetlenkedés és reménykedés

Most ez a sor bővül az élő közvetítések indításának lehetőségével, amit a felhasználók egy része teljes értetlenkedéssel fogadott. A cég hivatalos közleményére adott egyik hozzászólás például azt a meglehetősen jogos kérdést teszi fel, hogy ezzel a lépéssel mégis miként gondolják elérni azt a korábban Musk által is hangoztatott célt, hogy az X "video first" platform legyen.

Némileg pozitívabbak azok a kommentárok, amelyek a fizetőssé tételtől legalább azt várják, hogy a cég így már hajlandó lesz néhány fejlesztést is végrehajtani a live streaming minőségének javítására, amibe beleférhet többek között a felhasználói kezelőfelület javítása, illetve az ott elérhető funkciók bővítése is. 

Hogy mennyire jön be az X húzása, az meglehetősen kérdéses. Egy biztos, minden jelentős konkurenciánál alapvető (ejtsd: ingyenes) funkció az élőzés, így nehéz elképzelni olyan kimenetelt, amit az X egyértelmű győzelmeként lehet majd elkönyvelni.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.