A vevő az egyik legjelentősebb európai Microsoft Dynamics-partner, a német Cosmo Consult csoport.
Hirdetés
 

Kosarába rakta a magyar XAPT Solutions Kft.-t az egyik legnagyobb német, multinacionális, vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó cég, a Cosmo Consult csoport. A vállalat kelet-európai terjeszkedése első állomásaként vette meg a 2017-ben alapított magyar céget és annak romániai leányvállalatát. Bár az XAPT neve fokozatosan eltűnik a magyar és román piacról, az ügyfelek számára az ígéretek szerint nem változik semmi, a magyar és a román cég jogfolytonosan, de a Cosmo Consult neve alatt, kibővült portfólióval működik tovább.

Az elsősorban ERP- – azon belül is a Microsoft Dynamics – és CRM-rendszerekkel, de üzleti intelligenciával és más vállalati megoldásokkal is foglalkozó német vállalat Cosmo Consult jelenleg 12 országban van jelen, Európában Németország mellett Ausztriában, Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban és Svédországban vannak irodái. Emellett Dél-Amerikában erős a jelenléte.

Erős szereplő érkezik a piacra

A cégnek jelenleg 1150 alkalmazottja van világszerte, éves árbevétele mintegy 130 millió euró (kb. 43 milliárd forint). A létszám most tovább bővül az XAPT Solutions 150 fős gárdájával. Mint azt a német cég vezérigazgatója, Uwe Bergmann az akvizíció kapcsán elmondta, az XAPT Solutions és román leányvállalata felvásárlása egy nagyobb európai akvizíciós hullám egyik állomása. A cég korábban felvásárlással szerzett piaci pozíciókat Ausztriában, Franciaországban és Spanyolországban is. Bergmann szerint a felvásárlás egyik nagy előnye, hogy a Cosmo portfólióját közvetlenül tudják kínálni a két országban ügyfeleiknek.

Polocz Anett, az XAPT Solutions magyarországi ügyvezető igazgatója úgy értékelte a tranzakciót, hogy ezzel az XAPT technológiái, fejlesztései az eddiginél lényegesen tágabb piacot kapnak, így a kollégái lehetősége kapnak arra, hogy nemzetközi projekttapasztalatokat szerezzenek. A magyar cég tavaly 1,9 milliárd forint árbevételt ért el, ennek több mint ötöde, 420 millió forint származott exporttevékenységből.

Az XAPT név azért megmarad

Az akvizíció csak a XAPT Solutionst érinti. Az XAPT Szoftver Tanácsadó Kft., melynek elnöke az alapító-tulajdonos Schvarcz Zoltán, továbbra is folytatja tevékenységét. Utóbbi vállalat zömében exportból származó árbevétele tavaly 2,9 milliárd forint volt.

Schvacz Zoltán még 1999-ben a Humansofttal közösen hozta létre az Xapt Hungary Kft.-t az akkor még egy kis dán cég által fejlesztett – majd később a Microsoft által felvásárolt – Axapta vállalatirányítási rendszer forgalmazására. Később a Humansoft részesedésének kivásárlásával önállósult a cég, amely Microsoft Dynamics rendszerekre alapozva fejleszt speciális iparági megoldásokat többek között a disztribúció, a logisztika, az autóalkatrész- és nehézgép-kereskedelem területén működő vállalatok számára. Egyik legfontosabb globális ügyfelük a világ legnagyobb munkagépgyártó vállalata, a Caterpillar.

A nyitó képen balról jobbra: Dejan Popovic, társalapító és igazgató (New Frontier Holding), Uwe Bergmann vezérigazgató (Cosmo), Herbert Breitler gazdasági igazgató (Cosmo) Schvarcz Zoltán alapító-tulajdonos (XAPT Solutions).

Cloud & big data

Ami etikus hekkeléssel sikerül, az a kiberbűnözőknek is működhet

Kémappokkal fertőzték meg Google Assistantot és az Alexát. A két cég javította a kihasznált hibát, de...
 
Elméletben korlátlanok a lehetőségek a virtuális és a kiterjesztett valóság előtt, de a gyakorlatban még mindig nem találta meg a helyét a két technika. A közeljövő azonban formabontó szolgáltatásokat ígér.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.