Az Acompli levelező után a rendkívül népszerű naptáralkalmazás, a Sunrise is a szoftveróriásé lehet. Saját erőből nem sokra mennek Redmondban, de legalább ügyesen vásárolnak.
Hirdetés
 

A redmondi nagyvállalat alig pár nappal ezelőtt lőtte fel újracsomagolva, immár Microsoft Outlook néven az Acompli levelező alkalmazását. Utóbbi céget még tavaly év végén szerezte meg 200 millió dollár körüli összegért. Az üzleti modell láthatóan elnyerte a vezetés tetszését, mert a héten egy újabb, népszerű független alkalmazás fejlesztőjét hozták hírbe felvásárlási célpontként.

Egyszerű, együttműködő

A Sunrise alkalmazást, melynek mára desktopos, iPhone-ra és iPad-re készült, illetve androidos változata is van, 2013-ben indította két, korábban a Foursquare kötelékében dolgozó designer. A program egyik különlegessége, hogy a felhasználó teendőit nem csak az unalomig ismert naptárrácsos szerkezetben mutatja, hanem egy egyszerűen áttekinthető, görgetős formátumban is. Az egyes eseményeket térképpel és a közösségi hálózatokból megszerezhető egyéb információkkal is képes kiegészíteni a rendszer.

Talán az egyik legvonzóbb tulajdonsága a programnak, hogy egyáltalán nem válogatós, azaz a legnagyobb szállítók megoldásaival mind képes együttműködni. Legyen az a Microsoft Exchange, a Google Calendar vagy éppen az Apple iCloud rendszere. A Microsoft számára ez újabban szintén fontos, hiszen kilépett a saját termékei határolta "paradicsomi" területről és a riválisok felhasználóinál is igyekszik valamilyen formában jelenlétet szerezni.

A naptárappot csak az Android alkalmazásboltjából már közel egymillióan töltötték le, így nem csak egy remek programhoz, de valószínűleg nagyon széles közönséghez is eljuthat a Microsoft, ha valóban megvásárolja a céget. Az ügyet megszellőztető TechCrunch egyébként legalább 100 millió dolláros vételárról ír, állítólag ennyit fizetnének az eddig alig több mint 8 millió dollár befektetői tőkét vonzó, kevesebb mint két éve működő cégért.

Elkéstek, elszúrták, de pénzzel megoldhatják

Az Acompli említett felvásárlásával együtt tehát már valamiféle új irányvonal sejlik fel. Ez a stratégia kamatozhat a jövőben, ugyanakkor a redmondi vállalat részéről egyfajta beismerése annak, hogy mások ügyesebben képesek mobil környezetre implementálni azokat a magánéletben és a munkahelyen egyaránt fontos tevékenységeket (levelezés, naptári bejegyzések, feladatlista stb.), melyeket amúgy a cég évtizedek óta igyekszik kiszolgálni hagyományos számítógépeken.

A Microsoft lassan és sok esetben sután vagy megkérdőjelezhető hatékonysággal kezdett programjaival a különböző mobil platformokra terjeszkedni. Néhány ilyen ügyes felvásárlással azonban meglehetősen olcsón tudja ezt a hátrányt ledolgozni, és az Apple vagy valamelyik androidos gyártó telefonjain is állandó jelenlétet kiharcolni magának. Ha pedig már stabilan megvetette a lábát, onnantól könnyebben fog menni a jövőbeni építkezés is.

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.