Legalábbis erre jutott egy Apple által felkért cég, amely Cupertino alkalmazásboltjának világgazdaságra gyakorolt hatását mérte fel.

Az Apple első ízben kísérelte meg teljességében megbecsülni, milyen gazdasági hajtóerőt jelent 12 évvel ezelőtt megnyitott alkalmazásboltja. Ehhez az App Store által közvetve generálta éves forgalmat is számszerűsíteni kellett, amire a cég az Analysis Groupot kérte fel.

Szép summa

Az elemző- és tanácsadó cég tanulmányának [PDF] legfontosabb mondása, hogy konzervatív becslések szerint is 519 milliárd dollárnyi forgalmat generált 2019-ben az App Store. Ebben az Apple által kezelt tranzakciók (fizetős alkalmazások, illetve appon belüli vásárlások) mellett szerepel például a kereskedők alkalmazásaiban megrendelt áruk és szolgáltatások értéke, a turisztikai appokon keresztül tett foglalások, vagy éppen az Uber-fuvarok viteldíjai. A több mint félezer milliárd dolláros summában viszont nincsenek benne a Cupertino kínálta előfizetések, mint amilyen például az Apple Music.

Ennek a hatalmas tortának a legnagyobb szeletét a fizikai termékek és szolgáltatások forgalma adta. Ezeket összesen 413 milliárd dollárnyira becsülték a kutatók. A második legnagyobb tétel a digitális áruk és szolgáltatások köre a maga 61 milliárdjával, míg a legkisebb részt az appokon belül elhelyezett reklámok adják.


Az App Store gazdasági hatása 2019-ben terméktípusok és régiók szerinti bontásban (milliárd USD)

 

A tanulmányból átvett táblázat adatait böngészve további részletek is kiolvashatók az App Store köré kapcsolódó ökoszisztémáról. Például az, hogy a hagyományos kerekedelmi áruházak forgalma adja a teljes összeg felét, de az is beszédes adat, hogy Kína egymaga 246 milliárd dollárnyi összeget "pörgetett" az alkalmazásokkal. Az Oroszországot nem tartalmazó Európa elnevezésű oszlop 51 milliárdja pedig ehhez képest aprópénznek tűnik.

Lesz ez még jobb is

Az App Store nem csak az iPhone-ra, iPadre alkalmazásokat fejlesztőknek hoz komoly forgalmat, hanem természetesen  magának Cupertinónak is. Az áruház 12 éves története során folyamatosan egyre több pénzt hozott a konyhára, ami nagyon jól jön ahhoz a stratégiai törekvéshez, hogy a cég bevételszerkezetét ne nyomja agyon a mobilértékesítésből származó összeg.

Az alkalmazásáruház lendületére jellemző, hogy tavaly csak karácsony és szilveszter között több mint 1,5 milliárd dollláros forgalmat bonyolított le a platform. Ráadásul az azóta mindennapjaink részévé váló koronavírus sem feltétlen rontja ezt az üzletét az Apple-nek. A távmunka és az otthoni tanulás elterjedésével ugyanis megélénkült az érdeklődés a mobil eszközökön használható különböző programok iránt, ami például már meg is látszott az iPadre írt appok letöltési rátáján, és nem mellesleg bevételein is.

Mobilitás

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.