A harmadik negyedévben is folytatódtak a zúgó mínuszok a táblagépes szegmensben, ahol az sem világos, mikor érhet véget a fagykorszak.

Miközben más végfelhasználói termékeknél már látszik a fény az alagút végén (lásd például PC-k), a táblagépes szektor továbbra is meglehetősen kilátástalan helyzetben van. Az IDC legfrissebb, idei harmadik negyedévre vonatkozó előzetes jelentése szerint ugyanis alig 33,2 millió eszközt sikerült leszállítani az elmúlt periódusban, ami 14,2 százalékkal marad el a tavalyi, egyébként már szintén nem fényes teljesítményhez képest. Érdekes módon negyedéves összevetésben ez még így is 18 százalékos növekedést jelent, ám emögött leginkább a szegmensre jellemző erős szezonalitás áll, semmint pozitív gazdasági változások.

Az amerikai piackutató elemzése is kitér rá, hogy a tabletek mindig is az okostelefonok és a személyi számítógépek közötti "senkiföldjén" próbáltak boldogulni, ami a világgazdasági nehézségek közepette különösen komoly kihívást jelent a gyártók számára. A távolabbi jövőben ezen a jelentés szerint az segíthet, ha nem az említett eszközökkel szemben, hanem azok mellé, kiegészítőként pozícionálják a táblagépeket, összehangolva a különböző platformok funkcionalitását és eszközkészletét. Ez azonban eltarthat egy ideig, így a közvetlenül előttünk álló időszakban semmi jót nem jósolnak a szektornak az IDC szakértői.

 

 

Ahogy a fenti táblázatból kitűnik, a két éllovas, az Apple és a Samsung szállításai kicsit elmaradtak a globális átlagtól, de nagyjából azért meg tudták őrizni domináns pozíciójukat. Ez különösen az Apple esetében nagy fegyvertény, hiszen Cupertino idén nem frissítette az iPad-családot.

A piacvezetőket követő kínai páros (Lenovo és Huawei) forgalma csak 4-5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, így összességében a zsugorodás közben is tudtak részesedésükön valamit javítani. Az ötödik helyre becsúszó Amazon érdekes pozícióban van, hiszen egy évvel ezelőtthöz képest majdnem felére zuhantak a szállításai, ám még ez az eredmény is elég volt ahhoz, hogy visszatérjen a vállalat a top 5-be (az előző negyedévben ezt a helyet a Xiaomi birtokolta).

Konzumer tech

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.