Stefan Hartung már nem az első európai technológiai vezető, aki felhívta rá a figyelmet, hogy az EU nem jó irányba halad a mesterséges intelligencia fejlesztésében zajló nemzetközi versenyben.
Hirdetés
 

A Bosch vezérigazgatója, Stefan Hartung szerint Európa a világ más részeihez képest túlzó szabályai miatt veszélyezteti a mesterséges intelligencia terén elért fejlődését. Hartung a vállalat Stuttgartban rendezett konferenciáján figyelmeztetett rá, hogy a kontinens "szükségtelenül késlelteti saját mesterségesintelligencia-jövőjét" a mértéktelen szabályozással, mivel a bürokrácia és a szigorú, de homályos követelmények kombinációja kevésbé vonzó célponttá teszi – számolt be róla a Reuters.

A hírügynökség szerint Hartung azt javasolta, hogy a törvényhozók csak a legfontosabb pontokat lefedő keretrendszerre korlátozzák tevékenységüket, különben "halálra szabályozzuk magunkat, ha a technológiai fejlődés ellen próbálunk szabályokat hozni". Eközben a mesterséges intelligencia fejlesztéséért folytatott versenyben egyre nagyobb kihivás lépést tartani a versenytársakkal, Donald Trump amerikai elnök például 500 milliárd dolláros befektetést jelentett be az MI-infrastruktúra finanszírozására.

Nehezített pályán versenyeznek

A Reuters felidézi, hogy a Bosch, amely egyébként a legtöbb mesterségesintelligencia-szabadalommal rendelkező vállalat Európában, további 2,5 milliárd euró befektetését tervezi ezen a területen 2027 végéig, többek között az önvezető technológiák és a hatékonyabb ipari rendszereket támogató MI-megoldások fejlesztésében. Az EU közben 50 milliárd eurót fordítana ilyen irányú programokra, és egy olyan európai MI-brand felépítését tűzte ki céljául, ami az Unió határain túl is vonzó lehet.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a Párizsban rendezett Artificial Intelligence Action Summit csúcstalálkozón úgy fogalmazott: túl gyakran hallani, hogy a lemaradó Európának a többieket kellene másolnia az Egyesült Államok és Kína által diktált MI-versenyben. Szerint azonban nincs szó végzetes lemaradásról, mert a technológia határai folyamatosan bővülnek, az EU-nak pedig mások utánzása helyett a saját erősségeibe kell befektetnie, építve meglévő tudományos-technológiai tudására.

A jelek szerint az európai nagyvállalatok vezetői nem pont ugyanígy ítélik meg a helyzetet: Hartung mellett például Cristian Klein, az SAP vezérigazgatója is hibás stratégiának nevezte a mesterséges intelligencia túlszabályozását, mert csak növeli Európa amúgy is létező és jelentős technológiai lemaradását az Egyesült Államoktól. Szerinte az Unió a technológia korlátok közé szorításával szűrné ki a káros hatásokat, miközben inkább a kimeneteket, vagyis az eredményt kellene szabályoznia.

Piaci hírek

Viszlát, bifokális: a szemmozgás alapján állítja a fókuszt az új szuperszemüveg

Az IXI modellje úgy néz ki és olyan könnyű, mint a hagyományos szemüvegek, de azoknál sokkal természetesebb használati élményt ígér.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.