Ahogy az várható volt, a képviselők szinte egyöntetűen támogatták, hogy két éven belül a régióban árult elektronikai eszközökre USB-C csatlakozó kerüljön.

Újabb lépéssel került közelebb Európa az egységesen tölthető telefonok, tabletek és egyéb elektronikai eszközök világához. Az Európai Parlamentben (EP) ugyanis ma tartották a szavazást arról az új szabályozásról, amelynek szövegezéséről a képviselők már nyáron megállapodtak. A fogyasztók életét is megkönnyíteni szándékozó, nem mellékesen pedig az egyre kezelhetetlenebb e-hulladék-termelés visszaszorítását célzó rendelkezéscsomagot a honatyák 602 igen, 13 nem és 8 tartózkodás mellett fogadták el.

A 2024 végén élesedő szabályok szerint az Unió területén forgalmazott mobiltelefonok, táblagépek, e-olvasók, fülhallgatók, digitális fényképezőgépek, fejhallgatók, headsetek, kézi videojáték-konzolok és hordozható hangszórók esetében kötelező elemnek kell lennie az USB Type-C, ismertebb nevén USB-C csatlakozónak. Minderre a laptopok gyártói némi haladékot kapnak, esetükben 2026 közepén válik kötelezővé a rendelet betartása.

Mindez a legkellemetlenebbül az Apple-t érinti, hiszen miközben az androidos okostelefonok esetében már kvázi standarnak tekinthető az USB-C csatlakozós táplálás, Cupertino iPhone-jai továbbra is a vállalat saját Lightning kábeleivel töltődnek. 

Az EP álláspontja szerint "az új szabályok értelmében a fogyasztóknak többé nem lesz szükségük minden egyes új eszköz vásárlásakor különböző töltőeszközre és kábelre, és egyetlen töltőt használhatnak majd az összes kis és közepes méretű hordozható elektronikus eszközükhöz". A vásárlók azt is megválaszthatják majd, hogy töltővel vagy anélkül kívánnak-e új készüléket venni. Ennek egyébként a mobilgyártók többsége már elébe ment, hiszen a környezetvédelemre hivatkozva (nem is olyan halvány költségcsökkentési szándékkal a háttérben) sok új modell már eleve vezetékes töltő nélkül kapható.

Felesleges, szennyező és drága

Az új játékszabályok remélhetőleg a töltők nagyobb arányú újrafelhasználásához vezetnek, miközben a környezetet ért terhek enyhítése mellett becslések szerint akár 250 millió eurót is megtakaríthatnak vele évente a régió polgárai, mivel nem lesznek rászorítva újabb és újabb töltők vásárlására. Egy korábbi számítás alapján az európai piacon évente félmilliárd töltőt szállítanak hordozható eszközökhöz, ami a "másik oldalon" 11-13 ezer tonna e-hulladékként jelenik meg.

A most elfogadott szöveget az Európai Bizottságnak is jóvá kell még hagynia, de ez már csak formalitásnak tekinthető. Ezt követően a tagállamoknak 12 hónapjuk lesz saját jogrendjükbe igazítani az új rendelkezéseket, majd további 12 hónapos türelmi időszakot követően várhatóan 2024 őszén kezdődhet meg az USB-C egyeduralma.

Konzumer tech

Terjednek a lehorgonyozható adatközpontok

Az uszályokra épített, teljesen az ügyfelek igényeire szabott egységeket 12 hónapon belül üzemképes állapotban telepítik.
 
Hirdetés

Innováció az integrációban

Interjú a mobilitás app integráció szakértő e6 Integrations ügyvezetőivel.

Bár az 5G-s beruházások megtérülését biztosító alkalmazási területeket még a szolgáltatók és az ügyfelek is keresik, a fejlesztési kényszer megvan, mert aki ebből kimarad, lemarad.

a melléklet támogatója a Yettel

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.