Az xAI elképesztő veszteséget termelt az utóbbi negyedévek során, de megnyugtatta a befektetőket, hogy továbbra is lesz elég pénze a rámenős költekezéshez.
Hirdetés
 

Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalata, az xAI is félelmetesen gyorsan égeti a pénzét, veszteségei pedig egyre nőnek, mivel adatközpontok építésébe, toborzásába és olyan szoftverek fejlesztésébe tolja a forrásait, amelyeknek később a humanoid robotok működtetésében és a Musk által elképzelt, teljes egészében az MI-re épülő szoftvercégben szánna szerepet – derül ki a Bloomberg által szemlézett belső dokumentumokból. Ezek alapján az XAI közel 1,5 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelhetett el a szeptemberi negyedévben, miközben az év első kilenc hónapjában összesen 7,8 milliárd dollárnyi készpénzt költött el.

Ahogy a kommentárok is megjegyzik, az xAI ezzel a lehető legjobb társaságban van, hiszen a magukra valamit adó MI-fejlesztő cégek durván veszteségesek, a Bloomberg szerint ráadásul a vezetők a nemrég tartott eredménybeszámolóban arról biztosították a befektetőket, hogy a vállalat rendelkezik a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy "továbbra is agresszívan költsön". Ebben egyébként ismét arról értekeztek, hogy "önellátó mesterséges intelligenciát" építenek, ami képes lesz működtetni a Tesla Optimus robotjait, báz ez az utóbbi fejlesztési program is beláthatatlan távolságra van a nyereségességtől vagy akár a piaci megjelenéstől.

Minden, mindenhol, mindenkor

A Bloomberg riportja éppen akkor jelent meg, amikor az xAI bejelentette, hogy Mississippi államban újabb hatalmas adatközpontot tervez, ami 20 milliárd dolláros költségével az állam történetének legnagyobb magánbefektetése lenne. Az xAI a tájékoztatás alapján az MI-ágensek és más szoftverek fejlesztésének felgyorsítására összpontosít, amivel ugyancsak a versenytársak által is meghatározott trendet követi, az idézett dokumentumokban pedig "menekülési sebességként" emlegetik a mesterséges intelligencia gyors növekedését. Ide tartozik, hogy Musk több különálló vállalkozást és projektet vezet ugyan, de összevonja azok céljait és erőforrásait.

A Grok, az xAI MI-chatbotja már teljes mértékben integrálódott az X-be (korábban Twitter), és elérhetővé vált a Tesla járműveiben is. A SpaceX űripari vállalt ugyancsak befektetett az xAI-ba, ami cserébe több száz millió dollárt költött Tesla Megapack akkumulátorokra, de még olyasmiről is hallani lehetett, hogy a SpaceX és az xAI is nagy mennyiségben rendeli a Tesla félresikerült és rosszul fogyó Cybertruck elektromos kisteherautóit. Musk korábban beszélt az xAI és a Tesla hivatalos összekapcsolásának előnyeiről, bár a járműgyártó jelenleg még nincs az xAI-befektetői között, és novemberben a részvényesek sem szavazták meg az erre irányuló javaslatot.

Részletek a Bloomberg összeállításában »

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.