A San Francisco-i Cloud Next konferencia is ezt az irányt sugallja.

A felhőszolgáltatók – és a felhőszolgáltatóknak infrastruktúrát szállítók is – vállalati környezetben a hibrid modellre esküsznek. A Google ebben némileg lemaradva most pótolja, igaz, rohamtempóban, a lemaradásait. A San Franciscóban a tegnap zárult konferencia előadásainak többsége azt hivatott bemutatni, hogy mennyire jó alternatíva a Google Cloud Platform bármely más vállalati felhőszolgáltatásnellenében.

A közelmúltban már pótoltak egy fontos hiányosságot, a dedikált szerver bérlésének lehetőségét, most pedig egy egész csokornyi újdonsággal rukkolt elő.

Jön a nyílt forráskódú microservice-platform, az Istio, első stabil verziója, valamint vele egy időben a menedzselt változata, a Managed Istio. Az Istio lényegében a microservice-ek üzemeltetéséhez ad egységes és átfogó eszközkészletet. A platformot a Google iparági szabványnak is szánja, ezért nem is Google-specifikus.

Hibrid felhő és DevOps eszközök

Végre megszületett a Google saját hibrid megoldása is, így a vállalatoknak a konténertechnológia adta lehetőség már csak nem elvi. Az on-premise Google Kubernetes Engine (GKE) kiadására épülő GKE On-Premet – melynek alfa állapotú preview-ja hamarosan érhető lesz –, azoknak a nagyvállalatokat célozta meg, melyek bármilyen okból (akár technológiai, akár a költségek, de leggyakrabban a szabályozás miatt) nem akartak teljes egészében publikus felhőbe költözni.

A GKE On-Prem lényegében egy menedzselt Kubernetes-szolgáltatás, amellyel összevonható a publikus és a privát környezet irányítása. Egységes multi-cluster regisztrációt és frissítéskezelést, központi monitoringot és naplózást, hibrid azonosság- és hozzáférést-kezelést kínál. Akárcsak a felhős GKE-ből, elérhető a GCP Marketplace és a GKE Policy Management. És természetesen van hozzá a teljes körű, nagyvállalati szintű támogatás.

Szintén a konferencia újdonsága a Cloud Build, amely az egyre általánosabb DevOps metodológiát segíteni hivatott ún. CI/CD (Continuous Integration/Continuous Delivery) rendszer. A Cloud Builddel a modern alkalmazásfejlesztési igényekhez igazodva a fejlesztés teljes folyamata végigvihető a tervezéstől a kódoláson és tesztelésen át a bevezetésig és monitoringig. Nagy előnye, hogy a folyamatban nagyon sok az automatizálási lehetőség. A Google még azzal is igyekszik vonzóbbá tenni a szolgáltatást, egy elég izmos ingyenes csomagot kínál.

Megújul a G Suite is

A Google közlése szerint jelenleg mintegy 1,4 milliárd aktív (!) felhasználója van a G Suitnek. A konferencián a vállalati felhasználóknak szánt csomaghoz jelentettek be újdonságokat – a Gmailt érintők egy részéről már a tavasz folyamán lehetett tudni. Elsősorban a biztonságot érinti, hogy megtámogatták mesterséges intelligenciával a különböző védelmeket, például machine learning algoritmus elemzik a fenyegetettség-indikátorokat. Szintén AI-vezérelt megoldás a Gmailben az intelligens levélösszeállítási lehetőség, amellyel automatikus válaszokat lehet küldeni bizonyos levelekre. Ezek a funkciók néhány héten belül válnak elérhetővé.

Javul az egyes szolgáltatások integrációja, a Google Calendar közvetlenül hozzáférhetővé válik a Gmailből. Újdonság az offline levelezés lehetősége, elkészült az ún. szundi (snooze) funkció, amellyel a levelek feldolgozása késleltethető, mert a Gmail gondoskodik róla, hogy ne feledkezzünk meg róluk.

Az integráció olyan szinten is megvalósul, hogy például a Google Táblák (Sheets) összekapcsolható az egyelőre béta állapotú BigQuery ML szolgáltatással. Ezáltal egyszerű SQL eszközökkel operálva lehet létrehozni machine learning modelleket.

További újdonság, hogy önálló termékként is elérhető lesz a Drive Enterprise használatalapú árazással.

Cloud & big data

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.