A Simple alkalmazás mára több mint 130 ezer regisztrált felhasználóval bír.

A világ szerencsésebb piacain a felhasználók már válogathatnak, hogy az Apple, az Android, vagy a Samsung mobilfizetési megoldásait veszik-e igénybe. A hazai okostelefon tulajdonosoknak még jó ideig várniuk kell, hogy a fent említett megoldásokat kipróbálhassák, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne lehetőségük arra, hogy a készülékükre telepített alkalmazással fizessenek termékekért, szolgáltatásokért.

A mozijegy lehet az első ugródeszka

A két évvel ezelőtt útjára indított Simple alkalmazás ezt a célt szolgálja. Az applikáció inkább a digitális pénztárca fogalmához áll a legközelebb (bankszámláról feltölthető egyenleggel), azaz nem lehet vele bárhol, bármiért fizetni, hanem csak olyan esetekben vehető igénybe, amit a szolgáltatási kör tartalmaz. Ilyenek a parkolási díj kiegyenlítése, autópálya-matrica, koncertjegy, automatákból történő vásárlás, taxi rendelés, vagy a különböző hűségkártyák kezelése.

Az app fejlesztését végző OTP Mobil szakembereinek mai bejelentése szerint a Simple újabb lehetőséggel bővül, mivel mostantól a Cinema City mozijegyei is megvásárolhatók az alkalmazásban. A bővítésre azért volt szükség, mert a felhasználók közel fele érthető módon a fizetési lehetőségek bővítésére vágyott, a mozijegy vásárlás pedig az a terület, ahol a legtöbb vesződség megspórolható egy alkalmazáson belüli vásárlással.

A Simple új lehetőségével párhuzamosan a cég ismertette annak a felmérésnek az eredményeit is, amit a hazai felhasználók mobilhasználattal, fizetéssel kapcsolatos szokásairól készített. Ezek, szerint a magyar okostelefon tulajdonosok 95 százaléka használ rendszeresen mobilos alkalmazásokat. Legtöbbjük közösségi média, kommunikációs és navigációs kategóriában, majdnem minden ötödik pedig mobilfizetésre is. (A kutatás további részleteit megtalálják a cikk végén található infografikában.)

Az autópálya-matrica uralkodik

A Simple indulásakor az OTP Mobil kifejezetten a technológia, és az alkalmazások iránt érdeklődő felhasználókat célozták, mára viszont már jócskán meghaladták ezt a réteget, hiszen az app több mint 130 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik. Az alkalmazás lehetőségei közül magasan az e-Matrica (58%) funkció a legnépszerűbb, amit a GPS alapú Parkolás szolgáltatás követ (39%), valamint 21 százalékuk váltott már jegyet az alkalmazásban.

A legtöbben átlagosan sport, vagy kulturális helyszínre szóló jegyre költenek, közel 20 ezer forintot vásárlásonként. Ezt követik az e-matricák több mint 11 ezer forinttal. Ételrendelésnél és taxizásnál 4 és 5 ezer forint körül alakultak az átlagköltések. Drágán parkolnak, nagyjából 2300 forintért és nagylelkűek, valószínűleg másnak is vesznek italt az automatákból, 800 forintért.
 

Konzumer tech

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.