Az üzlet persze nem akárkivel köttetett. A közösségi platform a ChatGPT-ről elhíresült OpenAI-jal állapodott meg, hogy utóbbi a Reddit adattengerén pallérozhatja algoritmusait.

Ugyan az egyezségnek voltak már előjelei, a befektetőket mégis teljesen lehengerelte a Reddit és az OpenAI között kötetett megállapodás. A néhány órával ezelőtt nyilvánosságra hozott üzlet keretében a ChatGPT fejlesztője szabad kezet kap a közösségi fórum bejegyzéseinek és egyéb tartalmainak felhasználásában. A partnerség lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a generatív MI-modellek a Redditen posztolt szövegekkel finomítsák, gazdagítsák képességeiket. Sőt, az OpenAI még azt is vállalta, hogy hirdetőként is megjelenik a nemrégiben tőzsdére vitt platformon.

A szerteágazó együttműködés a kiadott közlemény szerint kölcsönösen rengeteg új lehetőséget biztosít majd a feleknek. A ChatGPT-ben és más új termékekben például valós időben jelenhetnek meg a Reddit tartalmai, ami egyúttal élinkítheti a közösségi fórum forgalmát is. A másik oldalon pedig felhasználhatják az OpenAI fejlesztéseit arra, hogy a Redditen MI-alapú új funkciók váljanak elérhetővé.

Közvetlen érintettség

A megállapodást követően a Reddit papírjai mintegy 13 százalékot erősödtek, praktikusan megduplázva a tavaszi parkettre lépés óta realizált áremelkedést. Az ügylet pikantériája, hogy a részvények ralijából az OpenAI társalapítója és vezérigazgatója közvetlenül is sokat profitált. Sam Altman ugyanis egyben a Reddit egyik jelentősebb részvényese is. Az OpenAI azonban ezzel kapcsolatban sietett kihangsúlyozni, hogy a tárgyalásokban Altman nem vállalt szerepet, a partnerséget pedig a független igazgatótanács is jóváhagyta.

Az utóbbi időkben a Reddit vezetése látványos intézkedésekkel és bejelentésekkel igyekszik bizonyítani a befektetőknek, hogy a lehető legtöbb bevételt próbálják kifacsarni az internet kezdőoldalaként is emlegetett platformból. Ennek a stratégiának a reklámok erősítése mellett fontos eleme az adatvagyon értékesítése. A mostanihoz hasonló megállapodást egyébként a épp a tőzsdére lépés előtt kötött a cég a Google-lel, amely így több reddites adathoz fér hozzá saját algoritmusai betanításánál.

Miközben a vállalat néhány héttel ezelőtt meggyőző üzleti jelentést tett le az asztalra, potenciális kockázat maradt a felhasználókkal való viszony. Ez a múltban sem volt felhőtlen, a most bejelentett partnerség miatt pedig várhatóan tovább nő a feszültség a menedzsment és a redditezők között. Utóbbiak közül sokan ugyanis arról panaszkodnak, hogy a vállalat kiárusítja a felhasználók által generált diskurzust.

Cloud & big data

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.