A nemrég tőzsdére vitt vállalkozás új hirdetési formát jelentett be, miközben mások a jutalékot megkerülve igyekeznek átlagos posztként eladni a robotok termelte reklámszöveget.

Elkezdi élesben tesztelni Dynamic Product Ads (dinamikus termékhirdetések) elnevezésű reklámszolgáltatását a Reddit. A cég ezzel kapcsolatban kiadott blogposztja szerint az internet kezdőlapjaként is emlegetett közösségi platform alapvetően kereskedelmi jellegű témákról szól, így kiváló hirdetési felületnek minősül.

Mindezt a cég kutatási adatokkal is igyekszik alátámasztani, miszerint havi bontásban nézve "az új beszélgetések átlagosan 40 százaléka kapcsolódik vásárlási döntésekhez és termékkategóriákhoz", ráadásul a vásárlók 75 százaléka szerint a Redditen "valódi vitákat tudnak folytatni arról, hogy milyen termékeket vagy márkákat próbáljanak ki".

Dinamikusan bővítenek

A szándékot vásárlássá alakító kulcs elem pedig a már említett dinamikus termékhirdetések jelentik, amelyek több automatizációs funkcióval és (magától értetődő módon) mesterséges intelligenciával támogatva segítik a hirdetőket. A reklámokba például valós időben "húzzák át" a webshopok adatait, azaz azok a mindenkori aktuális árat és egyéb információkat tartalmazzák.

Ennél érdekesebb maguknak a hirdetéseknek az elhelyezése. Ezek egyike azokat a felhasználókat célozza, akik korábban már kapcsolatba léptek a reklámozó webhelyével, míg a Prospecting elnevezésű metódus "automatikusan a legrelevánsabb termékeket kínálja a Reddit vagy a hirdető webhelyein való részvétel alapján".
 

A Reddit példái a tartalomhoz illeszkedő dinamikus hirdetésekre


Fentebb a blogposztból származó, nem túl jó minőségű példák mutatják, hogy működik a rendszer. Például ha valaki túrázáshoz való fejlámpák iránt érdeklődik egy subredditen, akkor a felhasználói válaszok elé szépen becsúsznak a releváns termékajánlatok.

Kell a pénz lóvéra

A mostani bejelentés mellett a cég további hirdetési fejlesztéseket is belengetett, ami érthető, hiszen a nemrégiben tőzsdére lépett vállalkozásnak nagyobb szüksége van a bevételek növelésére, mint bármikor korábban. Nem véletlen, hogy a parkettre lépés előtt a menedzsment egy sor olyan népszerűtlennek bizonyuló változtatást eszközölt, amelyektől forgalomtermelő képességeinek  megerősítését remélte.

Ezeket a törekvéseket nyilvánvalóan nem segítik azok a csoportok, amelyek mesterséges intelligenciával kreált, normális felhasználói reagálásoknak tűnő bejegyzésekben igyekeznek marketingüzeneteket teríteni. A 404 Media héten közzétett beszámolójában szereplő ReplyGuy példájából látszik, mennyire kiépített üzleti modellről van szó.

Mindez ellen természetesen a Reddit is igyekszik fellépni, amely a fenti gyakorlatot spamnek ésvagy tartalommanipulációnak tekinti, így eltávolítja ezeket a posztokat és felfüggeszti a bejegyzésekre használt fiókokat. Ezek felfedezése nagyságuk és viszonylagos szofisztikáltságuk miatt azonban komoly erőfeszítést igényel. A Reddit automatizmusok és humán moderátorok együttes használatával igyekszik úrrá lenni a botok termelte szemeten (jelen esetben a reklámbevételeire káros illegális hirdetéseken).

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.