Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója szerint ebbe az irányba haladunk. A mesterséges intelligencia és az Azure vitte a prímet a Build 2018 fejlesztői konferencián.
Hirdetés
 

Bevezető előadásában villantotta fel jövőképét a Microsoft CEO-ja. A Build 2018 fejlesztői konferencián elhangzottak szerint Nadella 2020-ra 30 milliárd csatlakozó eszközt vízionál. Ezek a világot egyetlen számítógéppé teszik, a számítógépes funkcionalitás beágyazódik mindenbe, mindenhova és mindenkibe.

Most alakítják a jövőt

A vállalatvezető szerint, ha a világra egy nagy számítógépként tekintünk, akkor a fejlesztők kezében óriási hatalom összpontosul. Ez a hatalom egyben nagy felelősséggel is jár, fejtegette Nadella. Eljött annak ideje, hogy nem csak azt kell megkérdeznünk, mit tehet meg a számítógép, hanem azt is, hogy mit kellene tennie - foglalta össze a redmondi vezér. Szerinte létre kell hozni az emberek által meghozandó döntéseket segítő alapelveket, mert ezek a döntések fogják meghatározni a jövőt.

A Microsoft elképzelése szerint minden fejlesztőnek egyben MI fejlesztővé is kellene válnia. Ez persze a vállalat jól felfogott érdeke, mivel az tovább pörgetné az egyébként is remekül teljesítő Azure Cloud üzletágát. A mesterséges intelligencia nem működik adatok nélkül, amihez felhős számítási teljesítmény kell, ez pedig bevételt generál.

A fentiek jól jelzik a több évtizedes szoftverértékesítési üzleti modelltől való távolodást. A Microsoft egyre inkább az okos dolgok és szolgáltatások irányába fordul, ami ismét olyan friss szellőt hoz a cég életébe, mint amit anno az okostelefonoktól vártak (és amibe a késői belépés miatt belebuktak). Ezt szolgálják a márciusi pozícióváltozások és az AI for Accessibility program létrehozása is.

Utóbbi egy olyan, öt évre szóló kezdeményezés, mely a fizikai vagy mentális kihívásokkal küzdő, egymilliárdnyi embertársunk életét hivatott jobbá tenni. A 25 millió dollárral beindított elkötelezettség-támogató termékek és szolgáltatások fejlesztésére és segítésére vonatkozik. Persze, illúzióink ne legyenek: a vállalat jól felfogott érdeke, hogy ezek az innovációk a Microsoft saját cloud környezetének határai között formálódjanak.

Előtérbe kerül a perem

Az intelligens felhő és az intelligens edge kora már a nyakunkon van, közölte Nadella még korábban. A CEO szerint óriási lehetőségek rejlenek a peremhálózat elburjánzásában. Ennek kiaknázása érdekében a Microsoft nyílttá tette Azure IoT Edge Runtime technológiáját, mellyel egyéni menedzsment és kommunikációs funkciók biztosíthatók az edge eszközökhöz. Hasonlóan nyitott a Custom Vision esetében is, amivel lehetővé válik az ipari kitek és drónok számára a felhőhöz való kapcsolódás nélküli működés.

Az Azure IoT Edge egyébként több irányból is támogatást kap. A Windows 10 felhasználók például új szoftverfejlesztő-készlettel gazdagodnak az ember nélküli repülő szerkezeteiről ismert DJI révén. A Microsofttal partneri kapcsolatban levő cég lehetővé teszi a kereskedelmi forgalomban elérhető drónok számára az Azure IoT Edge és a Microsoft MI szolgáltatásainak bevonását.

A szintén ehhez a platformhoz készülő, számítógépes látást nyújtó MI-kit létrehozása érdekében pedig a Qualcommal állt össze Redmond. Az elképzelés szerint a fejlesztők a készlet segítségével kamerás IoT eszközöket és szolgáltatásokat hozhatnak létre, az Azure Machine Learning szolgáltatásainak bevonása mellett. A hardveres gyorsításért a Qualcomm Vision Intelligence Platformja felel.

A fentieken túl bejelentették a Project Kinect for Azure kezdeményezést is. Ez tulajdonképpen egy fejlett mélységérzékelő kamerát tartalmazó szenzoros csomag, ami MI-orientált számításokat végez a peremhálózati eszközökön. Az elhangzottak szerint például kézmozdulat-követésre vagy térbeli leképezésre használható.

Végül szóba került a blokklánc technológia. Elérhetővé vált az Azure Blockchain Workbench, amivel egyszerűbben összekapcsolhatók a blokklánchálózatok Azure környezetben. Ezzel olyan szolgáltatások válhattak együttműködővé ezen módon, mint az Active Directory, a Key Vault és az SQL Database.

Cloud & big data

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.