Az Európai Parlamentben megszületett a régóta várt döntés. A most elfogadott új rendelkezésektől az elektronikai hulladék visszaszorítását remélik a döntéshozók.

Több mint egy évtizede téma az EU-n belül a telefonok és más elektronikai eszközök vezetékes töltésének uniformizálása. Ha minderre nem is gyorsan, de végül sikerült választ találni, hiszen ma az Európai Parlament elfogadta az egységesítést célzó új szabályozási kereteket.

Egy töltő mind felett

Ennek értelmében az USB Type-C, ismertebb nevén USB-C típusú csatlakozó lesz minden mobil, táblagép, e-könyv-olvasó, fülhalgató stb. közös töltője. Az EP közleménye kiemeli, hogy "az új szabályok értelmében a fogyasztóknak többé nem lesz szükségük minden egyes új eszköz vásárlásakor különböző töltőeszközre és kábelre, és egyetlen töltőt használhatnak majd az összes kis és közepes méretű hordozható elektronikus eszközükhöz".

A rendelkezések alapján a vásárlók azt is megválaszthatják majd, hogy töltővel vagy anélkül kívánnak-e új elektronikus készüléket vásárolni. Ennek egyébként a mobilgyártók többsége már elébe ment, hiszen a környezetvédelemre hivatkozva (nem is olyan halvány költségcsökkentési szándékkal a háttérben) sok új modell már eleve vezetékes töltő nélkül kapható.

A fentebbi kötelezettségek betartatásától az EU azt várja, hogy mindez a töltők nagyobb arányú újrafelhasználásához vezet, és a környezetet ért terhek enyhítése mellett akár 250 millió eurót is megtakaríthatnak vele évente a régió polgárai, mivel nem lesznek rászorítva újabb és újabb töltők vásárlására.

Egy korábbi becslés szerint az európai piacon évente félmilliárd töltőt szállítanak hordozható eszközökhöz, ami a "másik oldalon" 11-13 ezer tonna e-hulladékként jelenik meg.

Eltérő határidők, eltérő hatások

A gyártóknak 2024 őszéig kell alkalmazkodniuk az új szabályozáshoz, amely mobiltelefonokra, táblagépekre, e-olvasókra, fülhallgatókra, digitális fényképezőgépekre, fejhallgatókra, headsetekre, kézi videojáték-konzolokra és hordozható hangszórókra egyaránt vonatkozik. A laptopokra vonatkozó szabály adaptálására kicsit több időt kaptak a témában érdekelt vállalatok, hiszen a szabályozás hatályba lépését követően 40 hónapjuk lesz igazodni.

Mindez legkellemetlenebbül az Apple-t érinti, hiszen miközben az androidos okostelefonok esetében már kvázi standarnak tekinthető az USB-C csatlakozós táplálás, Cupertino iPhone-jai továbbra is a vállalat saját Lightning kábeleivel töltődnek. Esetleges kiskapu az lehet az Apple számára, ha új mobiljain teljesen elhagyja a hagyományos töltés lehetőségét, és azt kizárólag vezeték nélküli technológiával biztosítja.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.