A nem túl mérves előzetes várakozásoktól is elmaradt a személyi számítógépek globális forgalma a tavalyi utolsó negyedévben. Az IDC számításai szerint bő 28 százalékos bukóban van a szegmens.

Miközben 2021-ben történelmi összevetésben is kiemelkedő eladási számokat produkált a PC-piac, a tavalyi év a helyzet folyamatos rosszabbodásáról szólt. Utóbbi folyamatot mintegy megkoronázta a 2022-es utolsó negyedév, hiszen az IDC nemrégiben kiadott előzetes jelentése szerint 28,1 százalékkal kevesebb gépet értékesítettek, mint egy évvel korábban.

Az ünnepi szezonra jutó 67,2 millió darabos forgalom legnagyobb része továbbra is a Lenovóhoz köthető. A kínai gyártó 15,5 milliós értékesítéssel úgy is kényelmesen az élen tudott maradni, hogy eladási 28,5 százalékkal maradtak el a 2021-es hajrához képest. A két további dobogós, a HP és a Dell arányaiban az éllovasnál is többet bukott az utolsó negyedévben, az ötödik Asus pedig tulajdonképpen egész jól megúszta, mivel "csak" szűk 21 százalékkal esett a forgalma.

A fentiek alapján valóságos parédénak lehet tekinteni az Apple teljesítményét. Az elmúlt három hónapban értékesített 7,5 millió darab Mac ugyanis alig valamivel (2,1 százalékkal) kevesebb, mint a cég 2021 végén elért forgalma.   

 

PC-piac 2022/Q4 - IDC
Infogram

Az év közben fokozatosan romló eladási mutatók összességében végül 15,6 százalékos éves forgalomcsökkenést hoztak a szegmensben: a 2021-ben túlszárnyalt 350 milliós mérföldkő után idén 300 milliót sem ért el az értékesített PC-k száma.

A szállítói versenyben 2022 egészére nagyjából ugyanaz igaz, mint az év befejezésére. A Lenovo, a HP és a Dell körülbelül a piaci átlagnak megfelelően gyengült, az Asus pedig ennél lényegesen kisebb mértékben. Végül nyertesnek ebben az időtávban is az Apple hirdethető ki, hiszen Cupertino 2,5 százalékkal még meg is tudta fejelni egy évvel korábbi teljesítményét.

Volt rosszabb, lesz jobb

Az IDC elemzői szerint a számok alapján egyértelműen kimondható, hogy teljesen kifutott a pandémia keltette extra keresletnövekedés a PC-k iránt. Az amerikai piackutatónál azonban azt is hozzáteszik, hogy még ezek az éves összevetésben gyengének tűnő értékesítési adatok is meghaladják a koronavírus megjelenése előtt jellemző mennyiséget.

Potenciális visszapattanásra azonban egyelőre nem számítanak az IDC-nél. Idén valószínűleg csak valamikor az év vége felé kezdhet érdemi erősödésbe a kereslet, 2024-ben viszont már várhatóan ismét emelkedő forgalmat bonyolíthatnak a szektor szereplői.

Konzumer tech

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.