Semmiféle nagy csinnadratta nem vezette fel az iPad mini hetedik generációjának eljövetelét. Az Apple 8,3 hüvelykes táblagépének új változatáról csak egy sajtóközleményt adott ki a cég.
A legutóbb 2021-ben frissített termék képességeiben, kialakításában nagyrészt megegyezik az elődjével. Hardveresen a leglényegesebb változás, hogy az A15 Bionic csipet a szintén házon belül fejlesztett A17 Pro processzor váltja. Utóbbi dolgozik a tavaly bemutatott iPhone 15 Pro és Pro Max okostelefonokban.
A cserének köszönhetően a cég szerint a CPU teljesítménye 30, a GPU-képességek pedig 25 százalékkal javultak. Szintén nem lényegtelen, hogy egyúttal a rendelkezésre álló RAM megdupálzódik: az eddigi 4 helyett ugyanis már 8 gigabájtot használhat az eszköz. Az alapmodell tárhelykapacitása ugyanilyen bővülésen esett át, hiszen már nem 64, hanem 126 GB-os a legkisebb kiszerelés.
Mindenben legyen MI!
Talán mondani sem kell, de a generációváltás fő attrakciója a mesterséges intelligenciához köthető funkciók megjelenése. A cég júniusban bemutatott Apple Intelligence (amit ugye egészen véletlenül AI-ként lehet rövidíteni) megoldását ugyanis az új processzor már képes futtatni.

Egy példa az Apple Intelligence gyakorlati használatára
Az MI-funkciók első hulláma néhány héten belül várható az iPadOS 18.1-es frissítésével, ám egyelőre ezek a képességek csak az angol nyelvű amerikai változatban élesednek. (Az EU-ban érvényben lévő szigorú szabályozás miatt például egyelőre mobilokon is csúszik az Apple Intelligence debütálása.)
Az új iPad mini már előrendelhető. A legolcsóbb, 128 GB-os változatot az USA-ban szűk 500 dollárért adják, ami nálunk forintban 250 ezerre hízik. Az 512 gigabájtnyi tárhellyel és mobilnetes kapcsolattal rendelkező csúcsmodellért a tengerentúlon közel 950 dollárt, itthon pedig 10 forint híján 475 ezer forintot kell adni. Jó hír viszont, hogy ennyi pénzért jár egy ingyen gravírozás is.
(Illusztráció: Apple)
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak