Elődje megverte a sakkvilágbajnokot, ő maga legyőzte az egyik legjobb kvízjátékost, érvel, okoskodik... De lett-e több belőle látványosságnál? A CIO Hungary egyik izgalmas előadása a CIO Klub hangos kiadásában.
Hirdetés
 

Néhány éve nem múlt el hét, amikor a világ jelentős sajtóorgánumai ne számoltak volna be az IBM mesterséges intelligenciája, név szerint Watson valamely jeles diadaláról. Már elődje – amit még Deep Blue-nak hívta – is lenyomta Garry Kaszparov sakkvilágbajnokot (természetesen a 8×8-as táblán). 2011-ben megverte emberi ellenfelét kvízjátékban, és aztán szép lassan az is kiderült, hogy voltaképpen a világmindenség minden problémájának megoldására bevethető.

Az IBM annyira hitt ebben, hogy 2014-ben létrehozta a Watson Groupot mesterséges intelligenciája piacosítására. De aztán a hájp alábbhagyott, és egyre kevesebb hír érkezett a csodatechnológiáról, miközben a kérdőjelek sűrűsödtek körülötte. A legfőbb kérdés mind a mai napig nyitott: beváltja-e a technológia az ígéretét, és forradalmasítja-e a technológiai ipart.

Éppen ezért váltott ki nagy érdeklődést az idei CIO Hungaryn Sepp Norbert független IT-tanácsadó előadása, amelynek beharangozója azt ígérte, megtudjuk, hová tűnt Watson. A szakértő évekig dolgozott az IBM-nél a Watson nagyköveteként. Nemcsak a technológia fejlődését, hanem a köré épülő ökoszisztémát is jól ismeri, így kevesen tudták volna érzékletesebben szembesíteni az MI (és a Watson) körül kialakult hájpot jelenkorunk rögvalójával.

A felvétel 2022. április 29-én készült Egerben, a CIO Hungaryn. Töltse le a podcasthoz az előadás prezentációját, és kövesse annak segítségével az előadást!
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, valamint az Apple és a Google podcastplatformján is, melyeken feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Az idei CIO Hungaryról hamarosan további előadásokat és panelbeszélgetéseket teszünk közzé a CIO Klub podcastcsatornáján, ahol a régebbi konferenciák felvételei is elérhetők.

Cloud & big data

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.