Így néz ki egy észak-koreai okostelefon
A BBC által megvizsgált androidos készülék ellenőrzi a begépelt szavakat, és néhány percenként képernyőképeket csinál, amelyekhez csak a hatóságok férnek hozzá.
Az FBI is megerősítette: az észak-koreai Lazarus rabolta ki a Bybitet
Már az incidens nyilvánosságra hozása napján is több kutató megtalálta Kim Dzsongun lábnyomát a támadó kódokban.
Szabadúszó fejlesztőkön keresztül gyűjtöttek infókat az észak-koreai hekkerek
A módszer annyira egyszerű, hogy még olyan fekete öves fejlesztők is bevették, akik azt hitték magukról, hogy már mindent is láttak.
Tökélyre csiszolt átveréssel lopnak meg fejlesztőket az észak-koreai hekkerek
A notórius Lazarus csoport legújabb, informatikai szakembereket célzó kampánya minden eddiginél szofisztikáltabb módon igyekszik kriptopénzhez juttatni a nemzetközi szankciók alatt álló rezsimet.
Több mint 2 milliárd dollárnyi kriptónak kelt lába idén
2024-ben nemcsak a bitcoin árfolyama emelkedett, de a kriptopénzeket célzó bűncselekmények száma és értéke is. A lopott vagyon több mint fele Észak-Koreában landolt.
Sok dollárt szorgoskodtak össze uruknak az álcázott észak-koreai informatikusok
Az FBI szerint mindössze két cégen keresztül minimum 88 millió dollárral gazdagodott Phenjan abból, hogy hamis papírokkal olyan pozíciókba ülteti szakembereit, amelyeket a nemzetközi szankciók miatt egyáltalán nem tölthetnének be.
Észak-koreai csalót vett fel egy kiberbiztonságra fókuszáló oktatócég
Úgy tűnik, tényleg van mit javítani a cipész cipőjén, de az incidenssel kapcsolatos nyílt vállalati kommunikáció mindenképpen megsüvegelendő és segíthet másoknak elkerülni a hasonló helyzeteket.
Az északiak széthekkelik a dél-koreai védelmi szállítókat is
Dél-Korea globális szinten is jelentős hadiipari exportőrré nőtte ki magát, az elmúlt években több milliárd dollár értékben kötött szerződéseket különféle eszközök szállítására.
Déli félvezetőgyártókat fosztogatnak az észak-koreai hekkerek
Úgy fest, az észak-koreai diktatúra saját maga próbálná meg legyártani a nemzetközi korlátozások miatt nehezen hozzáférhető komponenseket.
Észak-Korea vírusoktól hemzsegő fogadási oldalt is árul
A déli szomszéd jelentése szerint a "kulcsrakész" oldalak havi 5 ezer dollárért bérelhetők, további 3 ezerért pedig technikai támogatás is jár hozzájuk.

 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.