Talán végleg pont kerül annak a nettó hét, bruttó kábé tíz évig tartó küzdelemnek a végére, ami a Google és az Európai Unió szabályozó hatósága között dúlt. A lezárást a régió legfelsőbb igazságszolgáltatási szerveként funkcionáló Európai Unió Bírósága (EUB) mai ítélete [PDF] hozhatja el, amely helyben hagyta az Európai Bizottság (EB) 2017-ben hozott határozatát, miszerint a keresőóriás visszaélt piaci dominanciájával.
Utóbbi döntést több év vizsgálódás előzte meg, így összességében valóban évtizedes küzdelem zajlott a 2,4 milliárd euróra rúgó büntetés kapcsán. Az akkoriban rekordnak számító bírságot azért érdemelte ki a Google, mert az EB igazoltnak látta, hogy saját vásárlási szolgáltatását előnyben részesítette a riválisokkal szemben az európai piacon (is) domináns keresőjében.
A cég természetesen nagyon igyekezett, hogy kibújjon a hurokból. Miközben folyamatosan ártatlanságát hangoztatta, minden lehetséges fórumon fellebbezett a döntés ellen. Ennek egyik állomása volt egy alsóbb fokú testület által hozott, szintén az EB döntését támogató 2021-es döntés. Az akkor hozott ítéletet követően került az ügy az EUB asztalára.
A mai döntés magyarázatában többek között az olvasható, hogy "különösen tilos az erőfölényben lévő vállalkozások olyan magatartása, amely a verseny érdemi akadályozását eredményezi, és így alkalmas arra, hogy kárt okozzon az egyes vállalkozásoknak és a fogyasztóknak”.
A Google részéről egyelőre csak egy meg nem nevezett szóvivőt idéz a nemzetközi sajtó, miszerint a cég "csalódott" az ítélet miatt.
Van mááásik!
A keresőóriás csalódottsága pedig akár tovább is fokozódhat, amennyiben a folyamatban lévő többi, szintén több milliárd euróra rúgó elmarasztalás esetében is számára kedvezőtlen végső határozat születik.
A technológiai óriás működését az elmúlt évtized során összesen több mint 8 milliárd eurónyi bírsággal "honorálta" az EB. 2018-ban például egy 4,3 milliárd eurós büntetőcédulát kapott a Google az Android mobil operációs rendszerrel kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt. Ezt 2022-ben ugyan sikerült 5 százalékkal lealkudni, de magát az elmarasztaló döntést az a fellebviteli testület sem vitatta. Szintén folyamatban van a végső lezárása annak a 1,5 millió eurós bírságnak, amelyet a hirdetési piacon mutatott szabálytalanságok miatt szabtak ki a Google-re.
És ha még ez nem volna elég, tavaly komolyan felmerült az ötlet a cég egy részének leválasztásáról, mivel az EB szerint a vállalat visszaél erőfölényével és torzítja a versenyt az online hirdetési piacon. Erre pedig csak az hozna megnyugtató megoldást, ha a Google eladná hirdetéstechnológiai üzletágát – vélik az EU-s döntéshozók.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak