A kontinensnyi ország elsőként korlátozta a fiatalok hozzáférését a potenciálisan veszélyes online hálózatokhoz, ám a szabályozói törekvést a tinik aktív és a techcégek passzív ellenállása hátráltatja.

Egy dolog a kormányzati szándék, és teljesen más, hogy abból végül mit sikerül megvalósítani a gyakorlatban. Erre a legújabb példát Ausztrália szolgáltatja, ahol a jelek szerint egyelőre nem tudták teljes mértékben implementálni azt a még 2024 végén elfogadott jogszabályt, amely a 16 évnél fiatalabbak számára megtiltotta a közösségi média használatát.

A világszinten is úttörő lépés meghozatalakor az ausztrál kormány hangsúlyozta, hogy a médiaszolgáltatóktól célzott lépéseket vár a gyerekek hozzáférésének megakadályozására, ennek elmulasztása esetén pedig közel 50 millió ausztrál dolláros bírsággal is sújthatók egyes esetekben. A szabályozás egyéves felkészülési időszakot követően immár nagyjából fél éve éles üzembe kapcsolt, az azóta leszűrt tapasztalatok azonban annyira negatív képet festettek, hogy a döntéshozók máris módosítani kényszerülnek a "játékszabályokon".

Dupla vagy semmi

A Rueters hétvégi beszámolója szerint az ausztrál kormány szombaton jelentette be, hogy a kiskorúak védelmét célzó intézkedéseket szisztematikusan be nem tartó platformok üzemeltetői egy tervezett törvénymódosítással az eddig érvényes maximális büntetési tétel dupláját lesznek kénytelenek befizetni.

Ezzel párhuzamosan megerősítik a helyi internetes szabályozó hatóság, az eSafety Commissioner információgyűjtési jogosultságait. Utóbbi azért fontos, mert a szervezet így már kötelező érvénnyel szólíthatja fel a technológiai cégeket, hogy szolgáltassanak bizonyítékot arra, milyen intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a 16 év alattiak platformhasználatát.

A szabályozás be nem tartásáért belengetett, potenciálisan 99 millió ausztrál dollárra, azaz nagyjából 68 millió amerikai dollárra rúgó bírság sokak szerint továbbra sem feltétlen jelent kellő visszatartó erőt. A többek között a Facebookot és Instagramot birtokló Meta például tavaly 200 milliárd amerikai dollárnak megfelelő forgalom mellett 60,5 milliárd dolláros nettó profitot tudott felmutatni, azaz az ausztrál büntetőcetlit tényleg a mellényzsebből tudná kifizetni – már ha egyáltalán odáig sikerül eljutni az ilyenkor szokásos hosszadalmas jogi procedúrák végén.

Hazugságok és trükkök százai

Anthony Albanese miniszterelnök a bejelentés kapcsán üdvözölte, hogy az ausztrál jogszabály más országokat is hasonló intézkedések bevezetésére ösztönzöz szerte a világban, ugyanakkor hozzátette, hogy "egyértelmű, hogy a nagy technológiai vállalatok nem tesznek eleget a törvény betartásához – még mindig túl sok gyermek használja a közösségi médiát”.

A politikus pessszimizmusát táplálhatják azok a közelmúltban megjelent tanulmányok és felmérések, amelyek egyértelműen azt mutatják, hogy a fiatalok internethasználatát korlátozni kívánó mechanizmusok túl könnyen kijátszhatók. A Reuters beszámolója idézi a British Medical Journal múlt héten közzétett tanulmányát, miszerint a 12–15 éves ausztrálok 85 százaléka még három hónappal a tilalom hatálybalépése után is használta a közösségi médiát. A kiskorú felhasználók kétharmada úgy maradt online, hogy 16 év feletti életkort adott meg, vagy olyan szelfit tett közzé, amelyet a platform 16 év felettinek fogadott el.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.