
Bár az Apple termékeit a 2022 februárja óta dúló "különleges katonai művelet" miatt eddig is csak korlátozottan lehetett elérni Oroszországban, Moszka és Cupertino kapcsolata az elmúlt időszakban gyorsan romló szakaszba lépett. Április elején például minden fizetési megoldását leállította az amerikai vállalat, így az iPhone-okon sem előfizetéseket, sem alkalmazásokat nem lehet venni az orosz felhasználóknak.
Aki viszont mindennek ellenére maradt Apple-rajongó, az mostantól nem tudja installálni az orosz kormányzat által erősen támogatott két legfontosabb alkalmazást, a helyi Facebookként működő Vkontakte-t, illetve a Kreml által előbb részben, majd idén feburárban teljesen betiltott Telegram kiváltására szolgáló Max "szuperappot".
A fejlesztőként és üzemeltetőként mindkét alkalmazás mögött álló VK hivatalos közleményben igyekezett ostorozni az Apple-t. A Meta orosz megfelelője szerint az amerikai óriásvállalat mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül távolította el alkalmazásboltjából az említett appokat, amelyeket "napi szinten több 10 millió" júzer használ. A közlemény kiemeli, hogy a cégcsoport semmiféle szankció hatálya alatt nem áll, és nem szerepel korlátozási listákon sem.
A VK az Apple intézkedéseit indokolatlannak és elfogadhatatlannak minősíti, és "minden szükséges intézkedést megtesz a termékekhez és szolgáltatásokhoz való kényelmes és biztonságos hozzáférés biztosítása érdekében". A tájékoztatás kitér arra is, hogy a már telepített alkalmazások nem tűnnek el a felhasználók készülékeiről, így azok továbbra is működnek.
Termékajánló a Vörös térről
A fontosnak minősített nemzeti alkalmazások kiebrudalása az App Store-ból láthatóan nagyon felbőszítette a moszkvai vezetést is. A The Moscow Times tudósítása a Kreml szóvivőjét idézi, aki felszólította az amerikai technológiai óriást, hogy adjon magyarázatot arra, miért távolított el az appokat az online áruházából. Dimitrij Peszkov ezt követően vázi kereskedőnek felcsapva arról beszélt, hogy az orosz felhasználóknak ildomosabb lenne más rendszerre váltani.
A "más rendszer" alatt természetesen az Androidot kell érteni. A Google alkalmazás-ökoszisztémája az Apple-höz képest valóban lényegesen kevésbé korlátozott, így például jelenleg a VK Group minden alkalmazása elérhető Oroszországban a hivatalos Play Áruházon és különböző harmadik felek által üzemeltetett boltokon keresztül is.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?