Miután a Telegram és a WhatsApp funkcióit már korlátozták, szeptembertől kötelező lesz az új készülékre telepíteni a Gazprom által irányított VKontakte saját alkalmazását.
Hirdetés
 

Oroszország a múlt héten jelentette be a WhatsApp és Telegram üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kezdeményezett hanghívások korlátozását, ami rendre 96, illetve 89 milliós becsült felhasználói tömeget érint a Mediascope médiafigyelő szolgálat adatai szerint. Az orosz média- és internetszabályozó Roszkomnadzor a bűnözés elleni küzdelemmel indokolta az intézkedést, amennyiben a "külföldi üzenetküldő szolgáltatásokat" rendszeresen használják pénzügyi csalásokhoz, zsaroláshoz, illetve orosz állampolgárok szabotázs- és terrorista tevékenységekbe való bevonásához – idézi a hatóság közleményét az Al Jazeera.

A részleges blokkolást (az írott üzenetek továbbra is működnek) a kommentárok újabb gyakorlati lépésnek nevezik az internetes tér feletti egyre nagyobb ellenőrzésben, amit a következő lépésnek tartanak a kínai stílusú, a világ nélküli orosz világháló létrehozásának irányában – ide tartozik, hogy tavasszal például a moszkvai régióba látogató külföldieknek is nyomkövető alkalmazás telepítését írták elő. Csütörtökön aztán az is kiderült, hogy a WhatsApp versenytársának szánt, államilag támogatott MAX üzenetküldő alkalmazást a következő hónaptól minden mobiltelefonra és táblagépre előre kell majd telepíteni.

Nem tűnik bonyolult képletnek

Az applikációt a kritikusok szerint megfigyelési célokra is lehetne használni, aminek nem mond ellent, hogy a kormányzat éppen azzal vádolja a külföldi tulajdonban működő platformokat, hogy nem osztanak meg információkat a bűnüldöző szervekkel az említett, csalásokkal vagy terrorizmussal kapcsolatos ügyekben. Egy korábbi törvény egyébként a felhasználókat is bünteti az illegálisnak ítélt tartalmak kereséséért. A VKontakte által fejlesztett MAX a gyártó adatai alapján már több mint 18 millió felhasználót szerzett márciusi indulása óta, és bár hivatalosan még mindig tesztüzemben fut, biztosítja a fenti alkalmazások alapvető funkcióit.

A Reuters tudósítása szerint a MAX szeptember 1-jétől kerül fel a kötelezően előre telepítendő alkalmazások listájára az Oroszországban értékesített mobil eszközökön, köztük természetesen az okostelefonokon és a táblagépeken; az applikációval kapcsolatos biztonsági aggályokról bővebben is lehet olvasni mások mellett a Le Monde riportjában. Ugyanettől a naptól kezdve RuStore oroszországi belföldi alkalmazásbolt már nemcsak az androidos készülékeken, hanem az Apple minden eszközén is ott lesz, a LIME HD TV orosz nyelvű online tévés alkalmazást pedig január 1-jétől kell majd előre telepíteni az okostévékre.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.