A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
Hirdetés
 

A Burger King egy mesterséges intelligenciával működő, Patty néven hivatkozott chatbot bevezetését tervezi, ami az alkalmazottak által használt headsetekben működne. A hangvezérléssel működő megoldás az átfogó BK Assistant platform részeként különféle feladatokban "támogatná" a dolgozókat az ételek elkészítésétől kezdve egészen annak értékeléséig, hogy a vendégekkel való interakciójuk mennyire barátságos – olvasható a The Verge tegnap közölt beszámolójában.

A lapnak a Burger King digitalizációért felelős igazgatója elmondta, hogy a gyorsétteremlánc franchise-tulajdonosoktól és vendégektől gyűjtött információ alapján méri a "barátságosságot", betanítva a mesterséges intelligenciát bizonyos szavak és kifejezések (például "üdvözöljük a Burger Kingben", "kérem" vagy "köszönöm") felismerésére. Még jobb, hogy az éttermek vezetői így azt is ellenőrizhetnék az MI-asszisztens adataiból, hogy intézményük hogyan teljesít ezen a fronton.

Így vagy úgy, de lesz mesterséges intelligencia

Mint kiderült, az OpenAI technológiájára épülő Patty eredetileg egy coaching eszköz lett volna, de már olyan funkciók fejlesztésén is dolgoznak, mint a beszélgetések hangvételének értékelése. Az MI-asszisztens integrált módon működik az új, felhőalapú pénztárgépes rendszerrel és a Burger King különféle folyamataival, és képes 15 percen belül képes a teljes ökoszisztémában eltávolítani a készletből az olyan tételeket, amelyekből éppen hiány van, frisstve a digitális étlapokat.

A cikkből kiderül, hogy az alkalmazottak headsetjébe épített chatbot mellett egyelőre nincs napirenden a mesterséges intelligenciával hajtott autós kiszolgálás széles körű bevezetése, vagyis egyelőre csak az emberi alkalmazottakat nyomasztják majd az új technológiával. A teljes automatizálással a hírek szerint a McDonald's, a Wendy's vagy a Taco Bell láncok is kísérleteztek, sőt a Burger King is tesztel ilyen megoldásokat, de ezek egyelőre messze vannak a széles körű bevezetéstől.

A dolog annyira nem működött, hogy a McDonald's el is engedte a teljes egészében mesterségesintelligencia-alapú autós kiszolgálás ötletét, és a Taco Bell is követte a példáját, miután egy virálisan terjedő videóban egy vásárló 18 ezer pohár víz rendelésével megborította a rendszert. A Burger King tervei szerint 2026 végére az összes amerikai étteremben elindítja a BK Assistant webes és alkalmazásplatformját, míg a Patty pilot programját 500 éttermében indítja el.

Közösség & HR

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.